Pisanello, Antonio (Antonio Pisano), (1395 k. - 1439 u. (1455 k.)): az internacionális gótika festészetének egyik legkiemelkedőbb itáliai képviselője volt, korának egyik legismertebb művésze. A humanisták közül Guarino Veronese és Tito Vespasiano Strozzi is megemlékezett róla. Korai művein lombard iskolázottságának hatása tükröződik (Fürjes Madonna, 1420 k., Verona, Castelvecchio), de későbbi képeire is jellemző az aprólékos, részletgazdag természetábrázolás. Legjelentősebb műveit az észak-itáliai udvari központok mecénásainak megrendelésére készítette. Valószínűleg Gentile da Fabriano hívására ment Velencébe, ahol az utóbbi halála után egyedül fejezte be a Palazzo Ducale nagy tanácstermének (Sala del Maggior Consiglio) freskódekorációját, amely azonban az 1557-es tűzvészben teljesen elpusztult. Legkorábbi fennmaradt freskója a veronai székesegyházban (Basilica di San Fermo), Niccolo di Brenzoni síremléke fölé festett Angyali üdvözlet (1424-6 k.). 1431-2 k. Rómában tartózkodik, ahol a San Giovanni in Laterano bazilika számára készít falképeket a főhajóban (elpusztult). Veronai tartózkodásának legfontosabb emléke a S. Anastasia templom Pellegrini-kápolnájának boltíve fölé festett, részben erősen sérült állapotban fennmaradt freskója (Szent György és a trebizondi hercegnő, 1433-8 k., jelenleg leválasztva, a sekrestyében). A háttérben megjelenő két akasztott ember alakjához valóság után készített vázlatok (London, British Museum, New York, Frick Collection), a lovasok zsúfolt kompozíciójához (Párizs, Louvre), valamint az előtérben látható kutyához és Szent György erős rövidülésben ábrázolt lovához készített tanulmányrajzai Jacopo Bellini vázlatkönyvei mellett a korszak rajzművészetének legkiemelkedőbb emlékei. Legtöbb rajzát az ún. Vallardi kódex tartalmazza (Paris, Louvre). Szent Eustachius látomását ábrázoló táblaképe ugyanekkor készülhetett (1436-8k., London, National Gallery). Ekkortól kezdve elsősorban a ferrarai d'Este- és a mantovai Gonzaga-udvar (Lovagi csata jelenetei, freskó, Mantova, Palazzo Ducale, 1447 k.) szolgálatában állt. Félalakos profilportréi a reneszánsz arcképfestészet legkorábbi példái közé tartoznak (d'Este hercegnő portréja, 1436-8 k., Párizs, Louvre; Lionello d'Este portréja, 1441 k., Bergamo, Accademia Carrara). Luxemburgi Zsigmond, későbbi Német-római császárról is készít portrét (1432 k., profilrajz, Párizs, Louvre), de a korábban neki tulajdonított, pergamenre festett arcképet (Bécs, Kunsthistorisches Museum) újabban cseh festőnek, az ún. Kapucinus képmások mesterének tulajdonítják. 1445 k., ferrarai tartózkodása alatt készülhetett egyetlen szignált táblaképe (A Madonna megjelenik Remete Szt. Antalnak és Szt. Györgynek, London, National Gallery). A ferrara-firenzei uniós zsinaton tartózkodó bizánci császár, VIII. Joannés Paleologos számára készítette az első, kommemoratív jellegű, személyes érmet, előoldalán a császár profilportréjával, hátoldalán az uralkodó lovas alakjával (1438 k.). Az 1440-es években több, hasonló jellegű bronzérmet készít, amelyeket elő oldalukon általában a megrendelő arcképe, hátoldalukon az ábrázolt erényeire utaló személyes emblémák díszítenek (Gianfrancesco Gonzaga, Niccolo Piccinino, Filippo Maria Visconti, Lionello d'Este, Sigismondo Pandolfo Malatesta, Novello Malatesta, Vittorino da Feltre, Lodovico III. Gonzaga, Cecilia Gonzaga, Pier Candido Decembrio, Alfonso V. d'Aragona, Inigo d'Avalos). Az utóbbiak témaválasztása a kibontakozó reneszánsz humanizmus hatásáról tanúskodik, elsősorban a Lionello d'Este számára hat különböző változatban elkészített példányok. Pisanello éremművészete már a század közepén követőkre talált (Matteo de'Pasti: Leon Battista Alberti medálja, 1446-50). Életének utolsó éveit a nápolyi királyi udvarban töltötte.