Karton: freskófestés elengedhetetlen része a karton készítése. Mivel a nagy falfelületen a kompozíció megrajzolása a közeli nézet miatt nem lehetséges, ezért a kompozíció körvonalait előbb egy kartonra, nagyméretű papírlapra rajzolják meg. A kartonra rajzolt kontúrt aztán vagy kilyuggatják, és a falra helyezve szénport szórnak rá, vagy a kontúrvonalat a kartonról a nedves vakolatba bekarcolják.

Levegőperspektíva vagy levegőtávlat: A reneszánsz festészetben a természeti stúdiumok nyomán, elsősorban Leonardo által kidolgozott festészeti eljárás, amelynek segítségével az egyre távolabb lévő formákat, a levegő egyre nagyobb tömegének optikai hatása miatt, halványabban, a zöld színeket tájképnél egyre kékesebb árnyalatokkal ábrázolták, az elmosódó kontúrokat homályosabban festették meg. (ld. pl. Leonardo, Sziklás Madonna, Párizs, Louvre)

Perspektíva: (latin: perspicere: tisztán látni, átlátni) háromdimenziós tárgy ábrázolásának módszere sík felületen, a térábrázolás tudománya. A perspektíva ókori görög és római változata a lineáris, vagy ortogonális perspektíva volt, ahol az enyészvonalak egy függőleges mentén, több enyészpontban találkoznak. A centrális (lineáris) perspektíva a XV. század eleji Firenzében alakult ki, megalkotója Brunelleschi volt. A barokk, illúzionisztikus perspektívát Andrea Pozzo fejlesztette ki.

Rövidülés: a perspektivikus ábrázolásnál alkalmazott módszer, melynél a képsíkkal nem párhuzamos felületek a perspektíva szabályainak megfelelően, a sík vetületen a távolság arányában fokozatosan kisebbednek.

Sfumato: (olasz) az érett reneszánsz festészetben, az olajfesték alkalmazásával párhuzamosan kialakult festésmód, amelynek lényege, hogy a formák kontúrjait az áttetsző, vetett árnyékok elmosódottá teszik. A sfumato alkalmazásának elméleti és gyakorlati kérdéseivel Leonardo da Vinci foglalkozott az 1480-as évektől. A 16. század elejétől a sfumato alkalmazása a velencei festészet jellegzetes módszerévé válik (Giorgione, Tiziano), de a firenzei Andrea del Sarto valamint Correggio festészetének is fontos stíluseleme volt.

Tempera: (olasz: temperare: mérsékelni, keverni) olyan festészeti technika, amelynél a festékek alapjául szolgáló pigmentet általában tojással keverik, vízzel vagy olajjal hígítják. Gyorsan száradó, átlátszatlan felületet ad, alapozásához általában gessót alkalmaztak. Fa táblaképek és freskók festéséhez alkalmazták. Az olajfesték elterjedésével, a XV. század közepétől fokozatosan háttérbe szorul használata.