Táblaképfestészet
Táblaképfestészetünk korai szakaszából kevés emlék maradt fenn, a töredékes emlékanyagban csehországi és német kapcsolatok mutathatók ki. A táblaképek az internacionális gótika közép-európai hagyományába illeszkednek.
Az egyik legkorábbi szárnyasoltár a garamszentbenedeki bencés apátságból került az esztergomi Keresztény Múzeumba. Az oltár Zsigmond királyi és császári címerével díszített predellája (1905-ben elégett) tudósít bennünket a mester – Kolozsvári Tamás (Thomas de Coloswar) – és a megrendelő (Miklós győri kanonok) kilétéről, valamint a készítés időpontjáról: 1427. A felül szamárhátívesen záródó, két mozgatható szárnnyal ellátott oltár eredetileg 9 táblából állt, ebből ma nyolcat ismerünk. A nagyméretű középtáblán a Kálváriajelenetét láthatjuk, a négy belső szárnyat ehhez kapcsolódó Passió-jelenetek díszítik: Krisztus az olajfák hegyén, Keresztvitel,Feltámadás és Mennybemenetel. A külső szárnyképeken szentek legendái láthatók: Szent Egyed az erdőben, Szent Benedek a barlangban és Szent Miklós gabonacsodája. Kolozsvári Tamás tanulmányi útjain és Luxemburgi Zsigmond budai udvarában ismerkedhetett meg az internacionális gótika festészetének különböző irányzataival, az oltáron ugyanis a cseh és a francia művészet hatása is érzékelhető. A mester kitűnő kompozíciós érzékét tanúsítják a Kálvária-táblán kétoldalt elrendezett alakok csoportjai. Az alakokat takarásban egymás fölé rendezte a festő, a sisakok sorai így jól érzékeltetik a tér mélységét. Krisztus keresztje két részre osztja a képet, jobb oldalán az ájult Máriát tartja Szent János apostol, mellette a síró szent asszonyok láthatók, mögöttük katonák sorakoznak. A kép szélén térdepel a többi szereplőnél kisebb léptékben, portrészerűen megfestett donátor, akinek szájából mondatszalag kanyarog. Krisztus bal oldalán a katonák sora előtt díszes öltözetű férfi, a Krisztus kereszthalála láttán megtérő százados lovagol. Arca és öltözete alapján Zsigmond király személyével szokták kapcsolatba hozni. Az egész kompozíciót a háttér aranyos csillogása fogja egybe, melyet a katonák színes zászlói élénkítenek. A festő törekedett az érzelmek visszaadására, hűen ábrázolta Mária fájdalmát és a katonák durva, érzéketlen arcát. Ellentétben a középső táblával, a külső szárnyakon látható jelenetek hátterét költői hangulatú táj díszíti. A szarvast a vadászok elől megvédő Szent Egyed remete alakja szervesen illeszkedik a tájképbe, mely már nem csupán szimbolikusan jelzett, hanem a természetes valóságot utánzó tájszínpad. Ez a felfogás rokonságot mutat a cseh třeboň-i mester, valamint a cseh miniátorok művészetével.
A Németújvárról származó, Fonó Máriát ábrázoló tábla stilárisan Ausztria festészetéhez kapcsolódik, adús redőkben aláomló köpeny és Mária kecses mozdulata a lágy stílust idézi. A fiatal, lányos arcú, várandós Mária fonás közben látható, baljában az orsót, jobb kezében a megfont fonalat tartja. Trónusa karfáján két angyalka térdel, Mária feje fölött pedig a Szentlélek galambja látható. Mária mellett, az arany háttér előtt kétoldalt háztartási eszközök vannak, melyek egy szobabelsőt juttatnak eszünkbe. Az előtérben azonban virágos kertre utaló növényzet látható. Technikai vizsgálatok kimutatták, hogy Mária hasában eredetileg látható volt a magzat Jézus. Tehát a képen két ikonográfiai típus keveredik: a Fonó Mária (vagy más néven Maria gravida) ábrázolását a Madonna a kertben jelenettel ötvözte a festő.
A század közepének festészetén új törekvések tükröződnek: a perspektivikus jelenetek (Mateóci szárnyasoltár), élesebb redők (Báti oltár) és a szoborszerű alakok a korszak megváltozott művészi törekvéseinek a lágy stílust felváltó késő gótikának a hírnökei.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
