Hét szabad művészet: (Septem artes liberales) a szabad emberekhez méltó hét művészeti ág. Az ókorban kialakult felosztás szerint az artes liberales művelése, ellentétben az alacsonyabb rendű, fizikai munkát jelentő artes mechanicae-val, nem pénzszerzés céljából történik, és szellemi munkát jelöl. Martianus Capella (Kr. u. 5. század) De nuptiis Mercuriis et Philologiae (Merkúr és Filológia házassága) alapján, a középkorban, az erényekhez hasonlóan, nőalakokként ábrázolták őket, és mindegyikhez sajátos attribútumok társultak: Grammatika (könyv és íróvessző), Retorika (irattekercs, szónoki gesztusok), Dialektika (kígyó vagy skorpió, illetve virágzó ág), Aritmetika (mérőzsinór vagy tábla), Geometria (körző), Muzsika (hangszerek), Asztronómia (csillagászati mérőeszközök, gömb). A középkori egyetemi oktatás rendszerében két részre osztották fel, az alsó szinten oktatandó triviumra és az utána következő quadriviumra. Az itáliai humanizmus hatására a 15. század elejének firenzei művészei azért küzdöttek, hogy a festészetet, a szobrászatot és az építészetet is ismerjék el szabad emberhez méltó, szellemi foglalkozást jelölő művészetként. Ez biztosította a művészek kiemelkedését a kézművesség szintjéből. A hét szabad művészethez általában egy–egy antik tudóst, filozófust társítottak, ilyen például Andrea da Firenze freskója, Aquinói Szent Tamás allegóriája, Firenze, Santa Maria Novella, Spanyol kápolna, 1360–as évek).

Humanizmus: olyan gondolkodásmód, mely az antik filozófiát és a keresztény teológiát kívánta összeegyeztetni. Világkép, a polgárosodó, városiasodó Itáliából kiinduló eszmei áramlat a 14-16. században. A középkori feudális világnézettel szemben az embert, az emberi egyéniség szabad fejlődését állította előtérbe.

Keresztrefeszítés: Krisztus kereszthalála, a keresztény üdvtörténet csúcspontja. A római birodalomban a bűnözőkre kiszabott halálbüntetés-fajta volt.

Krisztus siratása: A halott Krisztus keresztről levételével és temetésével kapcsolatban az evangéliumok nem árulnak el részleteket, de több legenda is ismert. A 12-13. századtól a vallásgyakorlat megváltozásával gyakorivá váltak a Levétel a keresztről kompozíciók (pl. Pietro Lorenzetti, Assisi, San Francesco, alsó templom), amelyek a hívőknek a szenvedéstörténetben való érzelmi részvételét, együttérzését keltették fel. A 14-15. században különös hangsúlyt kapott Mária és a többi szereplő gyászának és fájdalmának kifejezése. Krisztus sírba tételének bizánci ábrázolásából alakult ki önálló témaként a Krisztus siratása, ennek külön változata, amikor Máriát halott gyermekével a karjában látjuk (olasz, Pieta - együttérzés, német Vesperbild – vecsernyekép, a nagypéntek esti ájtatosságra utal).

Krisztus feltámadása: Krisztus keresztre feszítése utáni harmadik nap megjövendölt eseménye. A szinoptikus evangéliumok a húsvétvasárnap eseményeiről írnak, a feltámadásról magáról nem. Művészeti ábrázolása a 13. században jelent meg, legtöbbször, amint Krisztus az alvó katonák között kilép a sírból.

Predella: (latin) a gótikus művészetben, elsősorban a 14. századi itáliai festészetben kialakult, és a 15. században általánosan elterjedt forma, amely a szárnyasoltárok és retabulumok alatti sávot jelöli. A predellán általában az oltárképeken ábrázolt szentek életéből vett narratív jelenetek láthatóak. A közép–európai későgótikus szárnyasoltárok predellái gyakran nem festettek, hanem faragott díszítésűek.

Szárnyas oltár: a középkori oltárképek általános formája, a késő gótika fejleménye ez az oltártípus. Az oltárszekrényhez erősített ajtószerűen bezárható vagy merev szárnyakkal, valamint rendszerint festett vagy faragott képekkel díszített polca (predella) rendelkezik.

Utolsó Ítélet: a keresztény hit szerint egy napon Krisztus újra eljön a Földre, és ítéletet tart az emberiség fölött (Mt 25,31-46). Az angyalok harsonáira a halottak kikelnek sírjaikból, és megjelennek az ítélőszék előtt. Jézus teljes dicsőségben trónol, mellette a 4 lelkes állat (l. Maiestas Domini), a 24 vén, valamint a közbenjárók: Keresztelő Szent János és Mária. Jézus jobbjára gyűjti az üdvözülteket, akiket angyalok vezetnek a Paradicsomba, balján pedig a kárhozottak állnak, akiket ördögök visznek a Pokolba. Középen Krisztus előtt vagy alatt áll Mihály arkangyal, aki mérlegével a lelkeket, azok jó és rossz tetteit méri. Az ábrázolás a romanikában és a gótikában a kaputimpanonok gyakori témája, de gyakran festették a templom belső nyugati falára is.