A római manierizmus: Michelangelo és Raffaello nyomdokain

A 16. század első évtizedeinek nagyszabású pápai megrendelései Rómába csábították a művészeket. Számukra a stílusigazodást a két nagymester, Raffaello és Michelangelo határozta meg. Amíg azonban a fiatalon meghalt Raffaello népes műhelyt hagyott maga után, a még évtizedekig meghatározó Michelangelo lényegében magányosan alkotott. Ennek ellenére stílusa nagyon sok művészre volt hatással, a kor legtöbb Rómában vagy Firenzében dolgozó művészének stílusát valamilyen mértékig befolyásolta. A század első felében mindenesetre általános jelenségnek lehet tekinteni, hogy a firenzei művészek Rómában dolgoznak, és ezért a két város között szoros művészeti kapcsolat alakult ki. Raffaello római tanítványai pedig, hosszabb-rövidebb római tartózkodásuk után, Itália különböző városaiban dolgozva, széles körben elterjesztették a római manierizmus stílusát. Perin del Vaga például Genovában alkotott.

Raffaello legtehetségesebb tanítványa Giulio Romano volt. A stanzák utolsó termeinek kifestésében már aktívan részt vett, és a Raffaello halála miatt befejezetlen utolsó terem, a Sala di Costantino falképeit már ő készítette el mesetere kartonjai alapján. Legjelentősebb alkotása azonban nem itt, hanem Mantovában valósult meg. Amikor 1524-ben, tehát még a Sacco di Roma előtt a lombard városba érkezett, Mantova már nem számított olyan jelentős művészeti központnak, mint Mantegna életében. Giulio Romano két évtizedes itt-tartózkodása alapvetően megváltoztatta ezt a helyzetet. A Palazzo del Té, amelyet a Gonzaga-nagyherceg megrendelésére épített, a manierista építészet főműve lett. Termeinek falképeit az 1530-as évek elején készítette el. A Sala dei Gigantiban a falképek illuzionizmusa minden korábbi példánál jobban illusztrálja a manierizmus furcsaságait: a szemlélőnek az az érzése támad, mintha a terem rögvest ráomlana

A római manierizmus: Sebastiano del Piombo

Sebastiano del Piombo egészen más iskolázottsággal érkezett Rómába. Velencében a század elején Giorgione iskolájában tanult, és a Giorgionéra jellemző gazdag, fénnyel átjárt kolorit későbbi műveit is megkülönbözteti közép-itáliai kortársaiétól. Piombo Rómában Michelangelo követőjének tekintette magát, de itteni főműve elkészítésekor nem vele, hanem Raffaellóval versengett. A Lázár feltámasztásaoltárkép egyidőben készült RaffaelloKrisztus színeváltozásaoltárával, és ez utóbbihoz hasonlóan ez is a Szent Péter-székesegyház egyik oltárát díszítette.

Legkülönösebb képe egy viterbói templom számára festett Pieta volt. Ikonográfiai szempontból is szokatlan, hogy a halott Krisztus élettelen, szürke teste a földön fekszik kiterítve, a michelangelói hatásról árulkodó, szoborszerűen megformált Madonna pedig mögötte ül, és tekintetét fájdalmasan emeli a magasba. A kép tájképi környezete a jelenet drámaiságát fokozza. Ugyanez a tájháttér jelenik meg Piombo egyik legszebb portréján, a budapesti Szépművészeti Múzeumban található Ifjú arcképén is.

Sebastiano del Piombo: Férfiképmás

Sebastiano del Piombo: Pietá