Desiderio da Settignano (1430 k. – 1464): Firenzei szobrász, a Donatellót követő nemzedék jelentős képviselője, az úgynevezett lágy, vagy finom stílus egyik első alkalmazója. Stílusa elődjénél lágyabb, formái lekerekítettebbek. Főműve a Carlo Marsuppini kardinális fali síremléke a firenzei ferences templomban, a Santa Croce bal oldali mellékhajójában. A fali síremlék Bernardo Rossellinónak a Leonardo Bruni síremlékét követi, amely szintén itt található. Életművét elsősorban tabernákulumok (San Lorenzo), valamint portrébüsztök alkotják.

Donatello (Donato di Niccolo di Betto Bardi) (1386–1466): A firenzei quattrocento legjelentősebb szobrásza. Legkorábbi munkái a firenzei dóm északi kapujának, a Porta della Mandorlának az oromzatához készített prófétaalak. Korai műveire Ghiberti internacionális gótikában gyökerező stílusa volt hatással, de az 1420-30–as években készült körplasztikáival és perspektivikus elemeket alkalmazó domborműveivel Ghiberti mellett ő a reneszánsz szobrászat megteremtője (Siena, Keresztelőkápolna, Heródes lakomája, 1425-7) Első teljesen önálló műve a Palazzo Vecchio számára készült márvány Dávid szobra volt (Firenze, Bargello, 1409). Részt vett a város középületeinek szobrászati díszítésében, 1407–ben Nanni di Banco és Ciuffagni mellet Szent János evangélista ülő fülkeszobrát készítette a dóm homlokzatára (1410-11, Firenze, Museo dell’Opera del Duomo), az Orsanmichele külső fülkéibe a márvány Szent Márk (1411), Szent György és a bronz Toulouse–i Szent Lajos (1413 k., Firenze, Museo dell’Opera di Santa Croce) szobrot alkotta meg. A dóm Campaniléjének második emeleti fülkéjébe 1418 és 1436 között öt prófétaszobrot, köztük a Habakukot és Jeremiást faragta. Michelozzóval közösen 1435 k. készítette a Keresztelőkápolnába XXIII. János ellenpápa síremlékét, az első monumentális reneszánsz fali síremléket (Donatellónak a pápa fekvő, aranyozott bronz szobrát lehet tulajdonítani). Michelozzóval Pratóban is közösen dolgozott: a dóm homlokzatához illesztett, külső szószék táncoló puttókat ábrázoló reliefjeit készítette. A témát megismételte a dóm énekeskarzatán, a cantorián, amelynek párját Luca della Robbia faragta 1437–39 között. Az 1430–as évektől szabadonálló, bronz szobrai újítást jelentettek (Attis–Amorino, Firenze, Bargello, bronz Dávid, Firenze, Bargello), és neki tulajdoníthatjuk az első reneszánsz portrébüsztöt (Niccolo da Uzzano, Firenze, Bargello). A Santa Crocéba 1435 k. készítette az Angyali üdvözletet ábrázoló, antikizáló építészeti keretbe foglalt tabernákulum domborművét. 1444 és 1450 között Padovában dolgozott, ahol Gattamelata zsoldosvezér monumentális bronz lovasszobrát és a Santo (San Antonio) ferences bazilika oltárának egészalakos bronzszobrait és a Szent Antal csodáit bemutató bronzdomborműveit készítette. Miután visszatért Firenzébe, elsősorban Cosimo de’ Medici szolgálatában állt, akinek barátja is volt. A Palazzo Medici udvarába készült a zsarnokság feletti győzelmet szimbolizáló, magas talapzatra állított bronz szoborcsoportja (Judit és Holofernes, Firenze, Palazzo Vecchio, 1455-60), amelyet a Mediciek elűzése után a Palazzo Vecchio előtt állítottak fel. Legutolsó, részben tanítványai által befejezett műve a San Lorenzo templomába készült két, márványoszlopokra állított bronz szószéke volt, szintén Cosimo de’ Medici megrendelésére.

Ghiberti, Lorenzo (Lorenzo di Bartolo) (1378–1455): Firenzei ötvös és szobrász, az itáliai korareneszánsz szobrászat egyik legfontosabb alakja. Az 1401–ben a firenzei keresztelőkápolna bronzkapujára kiírt pályázatot Brunelleschivel és Jacopo della Querciával szemben nyerte el. A Battistero északi kapuját 1410 és 1425 között készítette el, ahol domborművei stílusára még az internacionális gótika lágy formavilága a jellemző. Az északi kapu 28 domborműve Jézus gyermekségének és a Passiónak az epizódjait mutatja be, az alsó két sorban pedig az evangélisták és az egyházatyák kaptak helyet. Közben részt vett az Orsanmichele fülkeszobrainak az elkészítésében is (Keresztelő Szent János, 1412–16, az Arte di Calimala számára). 1425–ben Donatellóval és Jacopo della Querciával együtt készítette el a sienai székesegyház keresztelőkápolnájában a keresztelő kút domborműveit. A Donatello által itt alkalmazott, perspektivikus elemeket felvonultató, négyzetes formátumú bronzreliefek stílusa nagy mértékben hatott rá. 1425 és 1450 között készítette el főművét, a tíz bronzdomborművön az ótestamentumi hősök életét bemutató keleti bronzkaput a firenzei Battistero számára, a Porta del Paradisót (ma a Museo dell’Opera del Duomóban). Élete végén készítette, műhelyével, köztük fiával (Vittore Ghiberti) közösen a déli, Andrea Pisano féle Trecento bronzkapu szárköveinek nagyszabású, részletgazdag bronz keretdíszeit. Elméleti irodalmi munkássága is jelentős, Commentarii című művében három könyvben foglalja össze művészetelméleti nézeteit és saját életművét is ismerteti.

Mino da Fiesole (1429–1484): Firenzei szobrász, stílusára elsősorban Desiderio da Settignano és Antonio Rossellino volt hatással. Első datált műve, egyben az első datált reneszánsz portrébüszt, Piero de Medici arcképe (1453) Ezen kívül számos portrébüsztöt készített. Az 1460-70-es években Firenzében és Nápolyban rendkívül sok művet alkotott, elsősorban tabernákulumokat stb.

Rossellino, Antonio (1447 – 1479): Firenzei szobrász és építész. Főműve a firenzei bencés apátsági templom, a Santa Miniato al Monte görögkereszt alaprajzú, centrális mellékkápolnájának (Portugál kardinális kápolnája) tervezése, és a márvány síremlék elkészítése. A síremlék a Bernardo Rossellino (Leonardo Bruni síremléke) által kialakított fali síremléktípusnak egy továbbfejlesztett változata, ahol az egyes elemeket nem foglalta szigorú építészeti keretbe. Portrébüsztjei, karikaturisztikus realizmusuk révén, a kor legkiválóbb alkotásai közé tartoznak.

Rossellino, Bernardo (1409 – 1464): Firenzei szobrász és építész, Desiderio és Antonio Rosellino mellett a Donatello utáni nemzedék finom stílusát képviseli. Főműve Leonardo Bruni síremléke (1444, Firenze, Santa Croce), az egyik első monumentális reneszánsz fali síremlék. Később építészként is dolgozott, részt vett a firenzei Palazzo Strozzi építésében, majd Rómában pápai építészként dolgozott.

Verrocchio, Andrea del (Andrea del Cione) (1436 – 1488): Firenzei szobrász és festő, a quattrocento második felének egyik legjelentősebb művésze. Az 1470-es években Firenze egyik legjelentősebb műhelyét tartotta fenn, többek között itt kezdett festeni a fiatal Leonardo is, aki jelentős szerepet vállalt Verrocchio legjelentősebb festményének, a Krisztus keresztelése oltárképnek a megfestésében is. (Firenze, Uffizi). Verrochhio elsősorban bronzszobrász volt, a donatellói hagyományok méltó folytatója. 1479 és 1488 között készítette el Velencében Bartolomeo Colleoni zsoldosvezér lovasszobrát, amely mozgalmas beállításával Donatello padovai Gattamelata-szobrának művészi továbbfejlesztéseként értékelhető. 1476 és 1483 között készült másik főműve, a firenzei Orsanmichele egyik külső fülkéjébe a kétalakos Krisztus és Tamás szoborcsoportja. E fülkében korábban Donatello Toulous-i Szent Lajos bronzszobra állt, de miután a Mercanzia testülete megvásárolta a fülkét, a korábbi szobrot eltávolították eredeti helyéről. (Ma a Santa Croce refektóriumában található). Verrocchio szobrászatában több alkalommal is a donatellói kompozíciók újragondolásával találkozunk. A firenzei Köztársaság szimbóluma, az ótestamentumi hős, Dávid bronzszobrának megalkotásakor (Firenze, Bargello, 1473-5) Donatello korábbi művével szemben (Firenze, Bargello, 1430 k.) egy büszke, erőteljes ifjút formált meg. Verrocchio, elődjéhez hasonlóan, a Mediciek számára is alkotott. A firenzei quattrocento szobrászat jellegzetes műfaja volt a portrébüszt. Verrocchio 1475 és 1480 között készítette el Lorenzo és Giuliano de’Medici, valószínűleg gipszminta alapján formázott, festett terrakotta portréját. A San Lorenzo templom sekrestyéjébe (Sagrestia Vecchia), amely a Medici család temetkező helye volt, a kápolna és a templomtér közötti árkádív alá készítette el Lorenzo és Giuliano apjának, Pierónak, valamint ez utóbbi öccsének, Giovanni de’Medicinek a figurális ábrázolásoktól mentes, antikizáló, bronz, zöld márvány és porfír felhasználásával készült, síremlékét. Verrocchio talán legbájosabb alkotása a Mediciek egyik Firenze melletti villájának, a neoplatonista akadémiának is helyt adó Careggiben lévő villának a kerti kútjára készített, kezében delfint tartó puttója. (Firenze, Palazzo Vecchio, 1470 k.) Verrocchio a budai udvarral is kapcsolatban állt. A Magyar Nemzeti Galéri egyik fehérmárvány kúttöredéke valószínűleg azonosítható azzal a kúttal, amelyet a források szerint a firenzei szobrász készített.