Figura serpentinata: (olasz: figura szerpentináta) jelentése csavarodó figura. A manierista művészetben, a klasszikus arányokat és a kiegyensúlyozott kompozíciót felváltó mozgalmas alakábrázolási forma. Legkorábbi példáinak egyike Michelangelo Vittoria (Győzelem) szobra, amelyet 1530 k. készített (Firenze, Palazzo Vecchio).

Groteszk: (olasz) az olasz grotto (barlang, pince) szóból képzett kifejezés. Eredetileg azt az antik római díszítési módot jelöli, amelyet az 1470–es évek legvégén, a Rómában dolgozó umbriai és firenzei festők (Pinturicchio, Ghirlandaio) fedeztek föl Nero császár földdel betemetett palotájának, a Domus Aureának a termeiben. A groteszk díszítés növényi ornamentikát, szabálytalan állat- és emberalakokat, kandeláberdíszt és trófeadíszeket foglal magába.A groteszk dekoráció gyakran kisebb jeleneteket keretez. 1500 körül Pinturicchio, Luca Signorelli, majd Raffaello alkalmazta igen gyakran. (Ld. pl. a vatikáni Belvedere palota loggiája)

Grotta: (olasz: barlang) a manierista építészetben kedvelt, elsősorban kertépítészetben használt építmény, mesterséges barlang, amelyben gyakran szobrokat is elhelyeztek. (Pl. a firenzei Pitti palota kertjében, a giardino dei Boboliban) A 16. századtól kezdve paloták földszinti termeiben, a sala terrenában alkalmazták.

Manierizmus: (olasz: maniera: modor, stílus) a 16. században az érett reneszánszból kifejlődő, annak harmónikus arányrendszerét felbontó stílusirányzat. Eredetét Raffaello (Borgo égése) és Michelangelo egyes műveire vezetik vissza. A manierizmus elterjedéséhez az 1520–as évektől nagyban hozzájárult a Sacco di Roma traumája is. Korai képviselői Firenzében Jacopo Pontormo, Rosso Fiorentino voltak, Rómában Michelangelo, más városokban Pontormo, Correggio (Párma), Domenico Beccafumi (Siena), Giulio Romano (Róma és Mantova), Tintoretto és Jacopo Bassano (Velence). A manierizmus festészetének utolsó nagy alakja El Greco volt. A manierzmus korszaka kedvezett a különös, excentrikus egyéniségeknek. A manierista művészetben kedvelt volt a hagyományos arányok eltorzítása, a mozgalmas, kicsavarodó testek alkotta figurakompozíció, a lineáris perspektíva eltorzítása, a festészetben pedig a felületek teljes kitöltése (horror vacui). A manierista művészet központjai a 16. század közepétől, Itálián kívül, elsősorban fejedelmi udvarok (Fontainebleu, Prága) voltak. A flamand manierista festészetben jelentek meg a szakrális témáktól független, önálló műfajok, az életkép (zsáner), a tájkép és a csendélet.

Relief (francia) vagy dombormű: sík vagy íves felületből kiemelkedő, kőből, vagy márványból faragott, terrakottából mintázott vagy bronzból öntött szobor, melynek lényege, hogy nem körplasztika. Attól függően, hogy a figurális részletek milyen mértékben emelkednek ki az alapsíkból, beszélhetünk magas, illetve alacsony domborműről, illetve schiacciatóról. Általában épületek díszítésére alkalmazták, az antikvitásban szarkofágok díszítése is általában dombormű volt. A perspektivikus dombormű Donatello újítása volt a 15. század első felében.

Síremlék: a halott nyughelyének, a sírnak a megjelölésére szolgáló, általában díszes, önálló, vagy templomon belül elhelyezett építmény. Síremléknek lehet tekinteni az egyiptomi masztabákat és piramisokat, a mauzóleumot, de az antik szarkofágokat is. A középkorban egyszerű formája a templom padlózatába helyezett kő vagy bronz sírlap, illetve a tumba. A reneszánszban gyakorivá vált a fali síremlék típusa. A halottra emlékező, feliratos tábla az epitáfium.