A nemzetségi monostortemplomokról általában

A magyarországi építészeti emlékanyagban különleges helyet foglalnak el a nemzetségi monostortemplomok. A késő romanika „átmeneti stílusa” – azaz egyes elemeiben már gótikus, de egészében még a román stílus – leginkább ezekben a templomokban nyilvánul meg.

Általános jellemzője ennek az épülettípusnak a háromhajós hosszház nyugati toronypárral, ezek között kegyúri karzattal. A toronyaljak nyitottak, a hosszházak keleti végén a három egy vonalból induló apszis határozza meg. A legtöbb nemzetségi alapítású templom keresztház nélküli. Egyik-másik épület azonban kisebb-nagyobb eltéréseket mutathat ezektől a karakterisztikus jegyektől.

Nemzetség alatt vérrokonság kötelékével összekapcsolt emberek csoportját értjük, akik azonos ősöktől származtatják magukat. Fontos megjegyeznünk, hogy nemzetségi monostorokat egy-egy nemzetség tagja, vagy tagjai alapították egy olyan nemzetségi központban, amelyet – a nemzetség többi területétől eltérően – nem osztottak fel egymás között, hanem közös használatú birtokukként kezelték, s később a monostort a nemzetség egésze örökölte és tartotta fenn. A nemzetségi monostortemplomok alapítása a 13. században vált elterjedt szokássá, megmaradt emlékeink nagy része is ebből az időből származik. A monostorok vonatkozásában lényeges, hogy ezeket az intézményeket világi és nem egyházi előkelők alapították, és adták az egyháznak, de saját maguk, illetve nemzetségük tartotta fönn.