Biblia Pauperum: „Szegények Bibliája”. Kevéssé díszes kódex, csak néhány festett lapot tartalmaz.

Corvina: Mátyás király budai könyvtára, latin és görög nyelvű művekből. Corvina-kódex: a kéziratgyűjtemény egy-egy darabja. (A budai udvarban élő itáliai humanisták a király származását a római Corvinus családtól vezették le, Mátyás címerállata, a csőrében aranygyűrűt tartó holló is erre utal. [a holló latinul: Corvus]) A könyvgyűjtemény részben rendkívül gazdagon díszített művekből állt, és nagyon változatos volt: az ókori szerzők írásaitól kezdve az egyházatyák irodalmán át az építészetről szóló művek is megtalálhatók voltak benne. Létrejötte az 1470-es évekre tehető, fejlődésének csúcspontja Mátyás uralkodásának utolsó éveire tehető (1485-90.), pusztulása II. Ulászló idején.

Dedikációs vagy felajánlási kép: A kódex elején található, többnyire egész lapos kép, amelyen a könyv készíttetőjét ábrázolják, amint a szerzőtől ünnepélyes keretek közt, szimbolikusan átveszi a számára készített művet.

Evangeliárium: Az evangeliárium a négy evangélium szövegét tartalmazó könyv, illetve kódex, amelyet jelentőségének megfelelően gazdagon díszítettek, illusztráltak. A csak az ünnepi, vagy vasárnapi szentmiséken felolvasandó evangéliumi részleteket tartalmazó könyv az evangelistárium, vagy perikópáskönyv. (Máté, Márk, Lukács, János evangéliuma)

Hóráskönyv: Az imakönyvnek egy típusa, a 15. században kisméretű, gazdagon díszített kódextípus. Az imák órák szerint vannak benne, hogy mikor mit kell imádkozni a világi személyeknek, főleg nőknek. A nap beosztása imák szerint 8 kánoni órára, vagyis hórára tagolódik: az éjszaka imaórája, a hajnali dicséret, a nap első órája (6-kor), majd 9-kor, 12-kor és délután 3-kor, alkonyati imaóra, a nap befejezése. A hóráskönyv fontos része a kalendárium, melyben egyes szentek ünnepét, legendáit is ábrázolták.

Illuminálás: Gazdag, aranyozott könyvdíszítés. (maga az eljárás) A latin „illuminare” = megvilágítani igéből ered. A szöveg bizonyos kiemelt részeihez készítenek illusztrációkat. A képek az elmélkedésben új összefüggésekre hívják föl a figyelmet, vagyis „megvilágítják” a szöveg értelmét.

Illuminátor (latin, illuminare: megvilágítani) vagy miniátor: a mai szóhasználatban a miniátor szinonimájának tekintik, de a középkorban a kódexek díszítésének egyes típusait pontosan megkülönböztették. Az illuminátor a kódexek figurális kompozíciókat magába foglaló, vagy csak ornamentális díszű miniatúráit készítette. Igényes kivitelű illusztrációkat, ábrákat, iniciálékat festett. A festékeket féltve őrzött, generációról generációra öröklődő eljárással keverték, főzték a műhelyekben. A miniátor ezzel szemben csak a fejezetek kezdeteit, vagy más fontos szöveghelyeket megjelölő betűit festette, általában vörös festékkel (mínium).

Iniciálé: A kódex írásképében a nagy, díszes kezdőbetű. A latin „initium” = kezdet szóból ered. A jó tagolás, a könnyebb olvashatóság érdekében vezették be, mivel felhívja a figyelmet az új fejezet vagy bekezdés elejére. Gyakran igen gazdagon díszített, élénk színezésű, nagy kezdőbetű.

Inzuláris: A brit szigeten készített, ír-angolszász kéziratokat sajátos, sűrű szövedékű indafonattal díszítették, mely feltehetőleg a korábbi, kelta hagyomány továbbélése a középkorban. Ez a jellegzetes dekoráció a kontinens művészetére is erős hatással volt. (Például: Book of Kells díszítése)

Kánontábla: a misekönyvben (missaleban) a mise áldozatbemutatási részének kezdőlapja

Kódex: kézzel írott könyv, pergamen lapok ívekbe fűzve. Eleinte papirusz alapanyagra készültek (tekercsek), melyeket később a pergamen váltotta föl, míg a nyomtatás feltalálásával ezeket teljesen ki nem szorították az olcsóbb, papírból készült könyvek. Kötéstáblája készülhetett fából, bőrből, bársonyból, selyemből, faragott elefántcsontból, és a sarkokat olykor drágakővel kirakott fémveretek díszítették. Tartalma szerint lehet egyházi használatra készült mű, Biblia, vagy világi: lovagregény, dalok gyűjteménye, zenei mű (kottákkal), antik szerzők művei.

Miniátor: A kódexfestő műhely egy tagja, könyvdíszítő mester, aki a piros míniummal a szöveg lényeges részeit kiemeli.

Miniatúra (latin, minium: cinóber, vörös festék) eredetileg a kéziratok szövegének cinóbervörös festékkel való díszítését jelentette. Általános értelemben a rotulusok és kódexek, pergamen vagy papír alapjára ecsettel felvitt, általában temperával, illetve arannyal (laparany vagy aranyfüst) festett figurális és ornamentális díszítést jelöli. A könyvnyomtatás megjelenése után, a 15. század második felében a nyomtatott lapok keretdíszeit is gyakran díszítették miniatúrával. A leggazdagabb miniatúradíszítést a középkorban általában a liturgikus kódexbe (missálé, psaltérium, breviárium, Biblia stb.) festették. Nem szabad összekeverni a „miniatűrrel”, mely lényegesen későbbi, a 18-19. században népszerű, kis méretű festményt jelent. Ez a szó a latin „minimus” =legkisebb szóból ered.

Missale: (latin) a mise teljes szövegét (Ótestamentumi olvasmányokat és az apostolok leveleinek részleteit tartalmazza, továbbá a keresztény szertartások szövegeit, és a miséző pap szövegét tartalmazó) általában nagyméretű liturgikus kódex. Tartalma nem egységes, attól függ, melyik egyházmegye miserendjét követi. (Pl. „missale strigoniense”: az esztergomi egyházmegye liturgiáját tartalmazó missale). Gyakran igen gazdag miniatúra díszítéssel látták el (Pl. Missale Romanum, corvina kódex, Vatikán, Biblioteca Apostolica Vaticana, 1490 k., Attavante).

Ősnyomtatvány: a nyomtatás korai, 1500 előtti időszakából származó könyv, papír alapanyagból Lásd: inlunábulum.

Pergamen: Írásra, díszítésre alkalmas állatbőr, a kódexek alapanyaga. Az eljárás az 1. századtól ismert volt, de széles körben csak a 4. századtól terjedt el. A fiatal juh, kecske lenyúzott bőréről oltott mésszel eltávolították a szőrt, majd meszes vízben zsírtalanították, fehérítették. A bőrt keretbe feszítették, és húsoldalát levakarták, mosták, szárították, krétaporral behintették, hogy a pórusok betömődjenek, és a tinta szét ne folyjon írás közben. A felületet tajtékkővel való csiszolással tették egyenletessé, simává. Nevét a kisázsiai Pergamon városáról kapta, mert innen terjedt el széles körben a Kr. e. 2. század környékén. A papír megjelenése fokozatosan kiszorította a használatból.

Psaltérium: (lat. pszaltérium, psalmus: zsoltár) a középkori liturgikus kódexeknek az a típusa, amely az ószövetségi zsoltárokat tartalmazza. Általában Dávid bibliai történetét bemutató miniatúrákkal díszítették. (Ld. pl. Utrecht­-i psaltérium)

Scriptor (latin: szkriptor, írnok) a kódexek és oklevelek írásával foglalkozó személy. A korai és az érett középkorban általában szerzetesek voltak írnokok. Munkájukra elkülönített helyiség, a scriptorium szolgált a kolostoron belül. A későközépkorban az egyetemek és a világi adminisztráció, a reneszánszban pedig a könyvgyűjtő humanisták számára már általában professzionális, világi scriptorok dolgoztak. Fekete vagy barna tintával írták a szöveget az előre megvonalazott pergamenre, melyen a hasábokat előzőleg bejelölték. A lapszéleket és az illusztrációk helyét kihagyták, ezek később kerültek a lapra. A lemásolandó szövegeket a kolostorok egymástól kérték kölcsön.

Scriptorium: írószoba. A kolostoroknak a könyvtárhoz kapcsolódó része, melyben a szerzetesek egy csoportja (scriptorok) a kódexeket másolta. Kódexkészítő műhely. A kódexek, a kéziratos könyvek tartalma többnyire egyházi, vallásos célt szolgált, ezért a kódexkészítő műhelyek a kolostorokhoz, székesegyházakhoz kapcsolódtak. A műhelyben szerzetesek és világiak (laikusok) is dolgoztak. Értettek a kódexkészítés minden fázisához: a pergamenhez szükséges állatok tenyésztéséhez, az állatbőr kikészítésének minden lépéséhez egészen addig, amíg a bőr írásra alkalmassá válik. Tudtak írni, olvasni, a kódexet díszíteni és az elkészült pergamenlapokat könyv alakban bekötni, valamint a mindezekhez szükséges munkaeszközöket elkészíteni. A műhelyben együtt dolgoztak a scriptorok, a miniátorok és az illuminátorok.