A gótika művészete. Irodalom, zene és misztériumjáték

A vallásos líra virágzó műfaja volt a legenda, amely verses formában is előfordult. Becket Tamás, canterbury érseke volt, halála után néhány évvel, 1176-ban kész volt a róla készült verses legenda: La vie de St. Thomas le Martyr. Leggazdagabb mégis az Assisi Szent Ferenc-legenda irodalma, köztük a naiv, népi ihletésű Fiorettié. Ebben Ferenc mint Isten trubadúrja áll előttünk. Ferenc költészete indította az olasz népdal vallásos ágát, amelynek Fra Jacopone da Todi (1230-1306), ahogy sírfelirata írja „Isten bolondja” volt a legnagyobb alakja. Joculátorként a szarkazmus és az érzelmi elragadtatás egyaránt eszköze volt. A legendák nagy összefoglalója volt Jacobus de Voragine (1230 k. – 1298), gyűjteménye utólag a Legenda Aurea címet kapta. Az udvari szerelem és költészet képviselőinek, a trubaduroknak voltak nemet követői, a minnesängerek, Walther von Vogelweide (1198 k. – 1230 k.) magasan kiemelkedett közülük, szerencsés arányt talált meg az udvari költészet finomsága és a népdal között. A költészet városi változata Chaucer Canterburry meséi, verses novella füzére. A százéves háború a 15. század irodalmára is rányomta bélyegét, Villon szarkasztikus mégis megindult hite, hitetlensége lett az eredmény.

Az ún. liturgia színjátékok a nyugati egyházban a 11. századtól jelentek meg, karácsonykor, húsvétkor kaptak szerepet, s a ferencesek tevékenységének köszönhetően misztériumjátékok nyomát a festészet témáiban is megtaláljuk.