Goethe és Runge színelmélete

Moses Harris tudós és természetbúvár az alapszíneket, a pirosat, a sárgát és a kéket hangsúlyozó színkört alkotott 1770-ben. A három alapszín elmélete az 1720-as években született, de a művészek többsége csak a 19. században fogadta el.

1810-ben Johann Wolfgang Goethe (1749-1832) éles kritikával illette Newton Optikáját Zur Farbenlehre című munkájában. Szerinte a spektrum csupán hat színből áll. Goethe, aki maga is festett - úgy vélte, hogy a színek a sötétség és a fény keveredéséből jönnek létre. A fizika ugyan nem erősítette meg állításait, de munkája több tudóst és művészt ösztönzött. Például az a megfigyelése, hogy a sárga napfény mély ibolyaszín árnyékot hoz létre, a komplementer színek egyik megjelenési formájának korai megfogalmazása. Azt is leírta, hogy a színek pozitív és negatív hatással lehetnek az emberre.

Philipp Otto Runge (1777-1810) német festő osztotta Goethe érdeklődését a színek művészi alkalmazása és fizikája iránt. Míg a Goethe által összeállított színkörök bemutatják a színek viszonyát egymáshoz, Runge ezen túlhaladt, színgömbje a világos-sötét és a telítettség-szürkeség skálát is érzékeltette.

Színháromszög