Bevezetés és történeti áttekintés az itáliai és hispán romanikához

A 11. században, a nyugati egyház európai térítési körzetében kialakuló romanika más képet mutat Itáliában és az Ibériai-félszigeten, mint a francia területeken, vagy a Brit-szigeteken. A kialakuló stílus területenként más és más történeti és művészeti közegben eresztett gyökeret, így bár egyetlen korstílusról beszélünk, annak számos változata alakult ki. A nyugati területek és nyugati kereszténység nagy riválisa, a sok tekintetben a Nyugatnál jóval fejlettebb Bizánc, a 11. századra sokat veszített korábbi hatalmi súlyából, de még mindig meghatározó tekintélynek számított a középkori Európában. Művészete legerősebben Itáliára gyakorolt hatást, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy Bizánc korábban ezen a területen sokszor más népekkel felváltva uralkodott, másrészt a keleti császársághoz ez volt a legközelebbi nyugatra eső terület, így szoros diplomáciai kapcsolatokat tartottak fenn egymással.

Az Ibériai-félsziget korábbi vizigót (nyugati gót) államát már a korai középkorban, a 8. században szétzúzta a délről terjeszkedő arab hódítás. A keresztény tartományok így a félsziget északi részére szorultak, ahol az asturiai királyságból alakult ki Katalónia és Aragónia. A történelemnek az a korszaka, amelyet a művészetben a korai és érett romanika képvisel (nagyjából a 11. század elejétől a 12. század végéig tartó időszak), az Ibériai-félszigeten az arab terjeszkedés visszaszorításával telt. Az arab kultúra befolyása azonban nyomot hagyott a félsziget művészetén akkor is, ha az arab hódoltság végül csupán a terület déli részére terjedt ki. A dél-francia tartományok (főként Provance) hatása nyomta rá leginkább bélyegét az ibériai keresztény királyságok művészetére. Ezeken kívül itt is számolnunk kell bizánci hatásokkal.