Battistero (baptisterium): Keresztelőkápolna. A keresztség szentségének felvételére szolgáló épület, vagy épületrész. A középkori építészetben rendszerint nem csatlakozott a templomokhoz (tehát önmagában állt), és legtöbbször centrális (azon belül is nyolcszögletes) alaprajzú volt (archetípusa, előképe a római San Giovanni in Laterano). Leggazdagabban díszített eleme a keresztelőmedence, a rajta, vagy benne megjelenő leggyakoribb díszítés pedig Keresztelő Szent János életének jelenetei, illetve Krisztus keresztelése volt.

Bizánci művészet: A 395-ben kettéosztott Római Birodalom keleti részén kialakult művészet. A keleti birodalom fővárosa és vezető művészeti központja is (kezdetben Bizánc néven) Konstantinápoly volt, amelyet Nagy Konstantin császár alapított. A korai középkorban (nagyjából a 10-11. századig) Európa vezető politikai és kulturális hatalma Bizánc kezében volt. Művészetének hatása az egész nyugat-európai térségben érezhető volt egészen az újkor hajnaláig. Építészetének legmeghatározóbb formája a centrális tér, amelyet a Bizáncban virágkorát élő mozaikművészet alkotásaival dekoráltak. A bizánci ábrázoló művészetekre a kora bizánci időszakban (395-726) az antik formák követése jellemző, ezeket azonban az egyre nagyobb szerepet kapó kereszténység új tartalmakkal töltötte meg. A realista formák később merevvé, sematikussá és szigorúvá váltak, és az udvari reprezentáció szolgálatába álltak. A szigorú szabályokhoz, előírásokhoz kötődő ikonfestészet mind a mai napig bizánci sémákat alkalmaz, ezért a bizánci művészet továbbélésének tekinthető. A bizánci művészet több korszakát különíthetjük el egymástól. Ezek a következők: kora-bizánci (395-726), képrombolás kora (726-843), közép-bizánci (843-1204), latin császárság alatti (1204-1261), késő bizánci (1261-1453) és posztbizánci (1453 utáni) korszak.

Csegely: A négyzetes, vagy szabályos sokszög alaprajzú tér és a fölé emelt kupola közötti átvezető, tartószerkezet. A kupolát tartó csegely alulról – az alaprajzi formának megfelelő sarkokból – indul felfelé, felül pedig a kupola köríve határolja. A csegely valójában gömbháromszög, azaz a gömbfelületből kimetszett, térben elhajló háromszögforma, amely a kupolát tartja.

Csegelyes kupola: Olyan félgömb kupola, amely az alapkörénél nagyobb átmérőjű négyzetes, vagy sokszög alaprajzú tereket fed le, úgy, hogy maga a kupola csegelyeken nyugszik, amely átmenetet képez az alaprajz és a kupola indításának alapköre között. (pl.: a konstantinápolyi Hagia Sophia főkupolája)

Dongaboltozat: a boltozat legegyszerűbb formája, mely elsősorban hosszanti terek lefedésére alkalmas. Egyszerű hengerfelületű boltozat, mely keresztmetszete szerint lehet félköríves, szegmensíves vagy csúcsíves.

Evangélista szimbólumok: Az ókeresztény művészetben kialakult, a négy evangélistát helyettesítő jelképeket értjük evangélista szimbólumok alatt. Szent Máté jelképe a szárnyas emberalak, Szent Márk jelképe a szárnyas oroszlán, Szent Lukács jelképe a szárnyas bika, Szent János jelképe a sas. Gyakran ezeknek a szimbólumoknak a fejét dicsfény veszi körül. A középkori kódexfestészetben nem ritka, hogy emberi testeken jelennek meg az evangélistákat szimbolizáló állatalakok fejei.

Főhajó: Hosszházas (longitudinális) elrendezésű terekben a középső, (általában kelet-nyugati irányban nyújtott téglalap alaprajzú) hajó neve. Bazilikális és álbazilikális templomok esetében a főhajó magasabb a kétoldalt mellette lévő egy-egy, vagy több (de mindig páros számú) mellékhajónál, és legtöbbször szélesebb is azoknál. Bazilikális térképzésnél a főhajó saját ablakain (bazilikális ablaksorán) keresztül kap fényt, mivel a mellékhajók alacsonyabbak nála (ablakai a gádorfalából nyílnak). Csarnoktemplomok esetében a főhajó és mellékhajók azonos magasságúak, így a főhajó a mellékhajón keresztül jut fényhez.

Gádorfal: bazilikális elrendezésű templomok főhajójának a mellékhajó tetőzete fölött emelkedő oldalfala, amelyen a főhajót közvetlenül megvilágító ún. bazilikális ablaksor húzódik végig.

Görög kereszt alaprajz: egyenlőszárú kereszt alaprajzú, centrális épület alaprajzi formája. A középkori és a reneszánsz építészetben általában templom vagy kápolna formája. (Pl. Galla Placidia mauzóleuma, Ravenna, 5. század, Santa Maria delle Carceri, Giuliano da Sangallo, 1480–as évek, Prato).

Keresztelőkápolna: (baptisterium, battistero) a keresztelés szertartásának helyet adó kápolna. A 13. század előtt általában önálló, centrális, igen gyakran oktogonális alaprajzú építmény, keresztelőmedencével a közepén. Később inkább a templomon belül helyet foglaló kápolna, keresztelő kúttal fölszerelve.

Kupola: általában centrális (pl. kör, négyzet, szabályos sokszög alaprajzú) terek lefedésére szolgáló félgömb alakú boltozatot értünk a kupolán. A gyakorlatban sokszor eltér a formája a félgömbtől. Felépítése az építészet története során gyakran a legnagyobb kihívásokat jelentette, mivel alapjánál folyamatos alátámasztást igényel (ld. csegely).

Lunetta: (olasz: holdacska) ajtók és ablakok szemöldöke fölötti, félkör vagy szegmentíves falfelület vagy nyílás, illetve a kupola csegelyei közötti sík falszakasz elnevezése. A reneszánsz építészetben gyakran díszítették domborművel vagy falképpel (pl. Andrea del Sarto, Zsákos Madonna, Firenze, Santissima Annunziata, kerengő). A középkori építészetben a kapuzat feletti, íves záródású mezőt orommezőnek nevezzük.

Mausoleum: (Mauszoleion, görög) Mauszolosz kisázsiai helytartó Halikarnasszoszban felállított, a hét világcsoda közé sorolt monumentális síremléke alapján minden, sírhelyül szolgáló építmény elnevezése.

Mozaik: Apró kő-, vagy üvegszemcsékből összeállított, épületek falát, vagy padlózatát díszítő ábrázolás. Nagyon dekoratív hatású műfaj. A szemcséket gipsz, vagy cement alapba ágyazták, és a száradás után közeiket gipsszel töltötték ki, ezután sokszor az egész képfelületet simára csiszolták. Már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is alkalmazták, majd fénykorát az antikvitásban, később a bizánci művészetben élte.

Ókeresztény művészet: a kereszténység első évszázadainak, körülbelül a 6. század közepéig tartó művészete. Kezdetben csak a festészetben nyilvánult meg, majd kialakultak egyéb műfajai is.

Rozetta: stilizált rózsa, kör alakú díszítőmotívum.

Szentély: sanctuarium, presbitérium, kórus: a keresztény templomoknak, a laikusoktól elzárt, a miseáldozat bemutatására szánt, a főoltárnak helyet adó tere, az ókeresztény gyakorlat alapján szűkebb értelemben a templom apszisa.