A szín fizikája

A természetben létező színek a fény különböző hullámhosszai, amelyeket környezetünk vagy elnyel, vagy visszaver. A visszavert hullámok, sugarak, behatolnak a szemünkbe, ott a retinán ingereket keltenek, s ezek az ingerek jeleznek az agynak, amely régebbi tapasztalatok emlékeihez hasonlítva ezeket az ingereket, azonosítja a színeket. Ha valamennyi hosszúságú hullám egyszerre éri a szemet, fehéret érzékelünk. A fehér a szivárvány minden színét tartalmazza, ezek akkor tárulnak elénk, ha üvegprizmával felbontjuk a fénysugarat. Minden színnek megvan a maga hullámhossza: az ibolyáé a legrövidebb, a vörösé a leghosszabb. A festők a látvány visszaadására a természetes vagy művi festékanyagokat porított formában használták s különböző kötőanyagokkal rögzítették, szín mivoltukat ezek a pigmentek is a visszavert fény színének köszönhetik.

A spektrum, a szivárvány - színei: vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó, ibolya.

A fehér a spektrum három eleméből is összeállítható: a narancsvörösből, a zöldből és az ibolyakékből. Ezekből az alapfényekből minden lehetséges színhatás kikeverhető (a piros és a zöld adja a sárgát), a szem is éppen ezekre a legfogékonyabb.

Ha azonban a három legtisztább alapszín, mint pigment keveredik, ahogyan a modern színnyomásnál alkalmazzák őket - cián (zöldeskék), sárga és magenta (kékes piros) elnevezéssel -, az eredmény fekete. A pigment ugyanis kivonja, elnyeli a fényt és csak a fennmaradó hullámhosszok színét veri vissza.

Ábra az alap pigmentek kivonó keveredéséről.