István, I., másképpen Szent István, eredeti nevén Vajk (970-1038): A magyarok nagyfejedelme, Magyarország első királya, a magyar állam megalapítója, a keresztény vallás meghonosítója Magyarországon. Már gyermekkorában István névre keresztelték, s keresztény szellemben nevelték. 1000 karácsonyán Magyarország királyává koronázták. Legyőzte a lázadó, a nyugati kereszténységet felvenni nem akaró törzsfőket (Erdélyben Gyulát, a Maros mentén Ajtonyt), s kemény törvényeivel az ország társadalmi és egyházi rendszerének kialakítását tűzte ki célul. Kialakította az egyházmegyéket, terjesztette a keresztény hitet. A híres Intelmeket vélhetően nem István írta, de a mű ösztönzésére és felügyeletével keletkezett Asztrik (Anasztáz) érsek tollából. Szent István, Imre herceg és Gellért, a mártír püspök relikviáinak szentté avatással egyenértékű oltárra emelésre 1083-ban, Szent László uralkodása idején kerül sor. Az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban avatja szentté IX. Ince pápa. Szent István ünnepnapja Magyarországon augusztus 20.

László, I., másképpen Szent László (1040-1095; uralk. 1077-1095):Árpád-házi magyar király, a feudális államrend és társadalmi berendezkedés megszilárdítója. László uralkodásának legfontosabb eredményeit három törvénykönyve rögzítette. Intézkedéseinek több mint a fele a magántulajdon védelmét szolgálta. Történelmi érdeme, hogy kegyetlen, de hatékony törvényeivel újra megszilárdította azokat a kereteket, amelyek között később megindulhatott az ország feudális virágzása. László kultuszának kialakulásában főként az játszott szerepet, hogy alakjában harmonikusan fonódtak össze az ősi keleti vezéri hagyomány és a modern keresztény lovagszent vonásai. Személyéhez számos csodatétel fűződik: harci bárdjával vizet fakasztott a szomjazó katonáknak, sziklafal nyílt meg előtte, Szent László füve pedig meggyógyítja a betegeket. E kettősség megjelenik a hőstetteit ábrázoló felvidéki és erdélyi faliképeken. III. Celesztin pápa 1192-ben szentté avatta.