A népvándorlás kori ötvösség

A népvándorlás kori ötvösök nagy része az antik hagyományokat a Pontus északi részének bizánci műhelyeiből tanulhatta meg. A háttér kitöltésére használt poncolást az ókorban már használták, s ez megjelent minden népvándorlás kori népnél. A domborítás kétféle lehetett: vagy hátulról dolgozták meg a lemezt (a tarsolylemezek ilyenek), vagy elölről verik hátra az alapot, s ekként domborítják ki a domborművet (mint például a nagyszentmiklósi kincs tárgyainak esetében). Sok esetben megjelenő ötvöstechnika a préselés. Avar kori préselőmintáink mind pozitív minták, azaz a pozitív mintára verték rá a lemezt.

A viaszveszejtéses bronzöntés

Az ókori viaszveszejtéses bronzöntést alkalmazták, melyek csak egy-egy példány kiöntésére voltak alkalmasak. A honfoglaló magyar ötvösség legszebb darabja Bécsben, a német-római császári jelvények között őrzött szablya, mely Attila kardjának mondatik. A szablya veretein szalagdíszek és palmetták rajzát találjuk, pengéjének vörösréz betétjén palmettásodott állatok marakodnak. Népvándorlás kori sírjainkban talált nagyszámú vaseszköz a kovácsmesterség elterjedtségét mutatja. Nagyon elterjedt volt a csontfaragás. Az agancs, lapocka vagy hosszúcsont különféle tárgyak (botvég, nyeregkápa, fésű, zablarúd) díszítésének, berakásának kedvelt anyaga volt. A faragványok nagy része festett. Egyik legszebb fennmaradt csontfaragott tárgyi örökségünk a soltszentimrei magyar női nyereg vésett-faragott kápadíszei.