Itália gótikus építészete

A francia gótikus építészet Európában legkevésbé Itáliában tudott gyökeret verni. A közvetlenül az antik örökségből táplálkozó itáliai művészet szellemiségétől mindvégig idegen maradt az északi gótika természetfelettire irányuló látásmódja és az emberi léptéket meghaladó, dogmatikus stílusa. A központi hatalom hiánya miatt Itáliában a legnagyobb építkezések megrendelői a valós gazdasági és politikai hatalommal bíró városok. A francia gótikus stílust Európa uralkodói hatalmuk reprezentálására használták (a francia királyokat utánozva), kimutatva ezzel gazdagságukat és modern ízlésüket. A központi hatalom nélküli Itáliában a gótikának nem lehetett ilyen szerepe. Elterjedése nem is uralkodói udvarokhoz, hanem szerzetesrendekhez kötődik (először ciszterciek, majd ferencesek). Ezért az északi tartományok építészete függetlenebb a francia forrástól. Nem követik a francia alaprajzot és a háromszintes faltagolást sem. A belső téralakítás alapelvei pedig gyökeresen különböznek: a karcsú, végtelen magasságba nyúló, sűrűn álló pillérkötegek helyett az itáliai székesegyházak széles pillérállásai, négyzetes boltszakaszai inkább a tágasság, mint a magasság érzetét keltik. A sienai dóm (1229-1350) támaszai összetett pillérek, alaprajzuknak azonban kevés köze van a boltozat bordáihoz, azoknak nem teljesen logikus alátámasztásai. A színes kövek használatával elért dekoratív csíkozás pedig a tér vízszintes irányultságát hangsúlyozza. Még a gótika legalapvetőbb eleme, a csúcsív is csak lassan szorítja ki a harmonikusabb félkörívet. A firenzei Santa Maria del Fiore-székesegyház (1294-1421) méretei a francia katedrálisokéval közel megegyező, a tér hatása mégis teljesen más. A széles pillérállás és a magas mellékhajók csarnoktér érzetét keltik. Az eredetileg tervezett famennyezet helyett a lenyűgöző hatás érdekében bordás keresztboltozatot építettek, a keleti részt pedig egyedülálló módon nyolcszögletű térként képzelték el, 3 oldalról csatlakozó mellékterekkel (ennek a hatalmas centrális térnek kupolával való lefedésére csak Brunelleschi mert vállalkozni a 15. században). Lényeges eleme a falnak az árkádok fölött futó konzolos párkány, mely a francia trifóriummal ellentétben kilépve a fal síkjából, plasztikusan vágja ketté azt, megtöri a falpillérek függőleges vonalát. Ebben a faltagolásban az ablakzóna a boltozat szintjéhez kapcsolódik, és az így kialakuló felső szint nem a falpilléreken, hanem a párkányon nyugszik. Firenzében jól látszik, hogy a pillérköteg fogalma mennyire idegen az antik hagyománytól, ezért ezek Itáliában oszlopszerűek, korinthoszias fejezettel.

Hogy mennyire képes a maga ízlése szerint átírni a francia formákat az itáliai építészet, arra a legszebb példa az orvietói dóm homlokzata (1310-). A hálószerű rendszer teljesen síkszerű, alapformája a négyzet, a szabályos háromszög és a kör. A Reims-ben tapasztalt feszült vibrálással szemben itt a geometria nyugodt rendje uralkodik. A súlyos tornyok hiányoznak, a faltömeget csak négy fiatorony könnyíti. A vimpergák itt inkább antik timpanonok, mint gótikus oromzatok. A rózsaablak is négyzetbe van írva, hogy logikusan illeszkedjen az egészbe. Európában egyedül Itáliában alakult ki a francia típushoz mérhető, logikus rendszerű homlokzattípus, mely azonban teljesen alkalmazkodott a helyi hagyományhoz és ízléshez.

Siena, dóm

Firenze, Santa Maria del Fiore székesegyház