Arnolfo di Cambio és Giovanni Pisano

II. Frigyes és utódai udvarának reprezentatív művészeti hagyományait Anjou Károly, a francia király fivére örökölte, mikor Szicília királya lett. Károly nem utasította el a császár által kezdeményezett fejlődést, hanem új, közvetlen francia impulzusokkal frissítette azokat. II. Frigyeshez hasonlóan ő is elkészíttette a római császárok portréit idéző ülő szobrát (1284), mégpedig a császár egykori szobrászának, Niccolo Pisanónak egyik tanítványával, Arnolfo di Cambióval. A mester klasszicizáló stílusát folytatta ő is. Károly fenséges arca, uralkodói tartása, a szobrot monumentális hatásúvá teszi. Arnolfo di Cambio tökéletes antik stílusának legszebb bizonyítéka, hogy egyik szobrát sokáig átalakított római alkotásnak gondolták. A római San Pietro Szent Pétert ábrázoló bronzszobrának mintázásakor a művész valószínűleg egy konkrét szobrot vett alapul. Erre utal Péter feje, mely az antik filozófusportrék szakállas arcait utánozza. A méltóságteljesen trónoló apostolfejedelem alakja jól párhuzamba állítható Anjou Károly szobrával

.A klasszikus figurafelfogás virágzásával párhuzamosan kezdett kibontakozni a 13. század második felében Niccolo Pisano fiának, Giovanninak új eredményeket hozó stílusa. Apja pisai munkáját követve tervezte meg a pistoiai S. Andrea-templom szószékét (1301), de a domborművek stílusa már teljesen más lett. A Keresztrefeszítést ábrázoló táblán megfigyelhetjük, miben különbözik Giovanni felfogása apjáétól. Krisztus halálának jelenetét Giovanni nem antik alakokból állította össze, hanem szerves egységgé kovácsolta azáltal, hogy megpróbált érzelmeket kifejezni az arcokon. Nem arctípusokat alkalmazott, hanem valós érzelmeket faragott meg. Niccolo hatalmas Istenembere teljesen megváltozik Giovanni keze alatt: teste szenvedéstől megtört lesz, arca végtelen fájdalmat tükröz, lábujjai görcsbe rándulnak, bordái megfeszülnek, míg utolsó szavait nyögi. Krisztust nem a halálban is győzedelmes Megváltóként ábrázolja, hanem haldokló emberként. A Passiódrámai felfogása a többi szereplőn is megmutatkozik: a kínjában összeroskadó Mária szenvedését ruhájának lendületes redői sugallják. János zokogástól eltorzult arca már nagyon távol áll a klasszikus szépségeszménytől, akárcsak a szemközti oldal átkozódó vénei, vagy a százados döbbenettől megtántorodó alakja. A mesteri komponálás a latoroknak is helyet adott a szűk térben, hogy arcukon kifejeződhessenek a kétségbeeső bűntudat és a dühödt gyűlölet végletei. Giovanni drámai felfogásához már jobban illett a gótika kifejező, a klasszikusnál emberibb, kevésbé merev formanyelve. Célja ezzel a szószékről elhangzó ige illusztrálásán túl a hívő érzelmeire való hatás volt. Giovanni Pisano művészetében tehát egyesült a 13. század két alapvetően különböző felfogása, és szintézisükből kialakult egy sajátosan itáliai szoborfelfogás. A természetet követő antik ábrázolás plasztikus formái a gótika misztikus szenvedélyével telítődtek.

Arnolfo di Cambio: Anjou Károly ülő szobra

Arnolfo di Cambio: Szent Péter