Német és közép-európai gótikus szobrászat

A Franciaországban kifejlődött új stílusú monumentális szobrászat hatása a német területeken viszonylag későn, 1220 körül jelent meg, és jó ideig együtt élt a későromán szoborstílussal. Az érett gótika realista irányzatát követő szobrászműhelyek a franciás műveltségű német püspökök új székesegyházainak díszítésén dolgoztak (Bamberg, Magdeburg, Naumburg stb.). A bambergi Fürstenportal (fejedelmi kapu) szobrainak egy részét még a késő romanika stílusában faragták, az Utolsó ítélet-timpanont és az oszlopszobrok nagy részét viszont már egy olyan műhely készítette, mely jól ismerte a kor legmodernebb alkotásait, a reims-i kapuzatokat. Az ikonográfiai program is követi a francia hagyományt (a német romanikában nem volt szokás nagy, elbeszélő ciklusok faragása): a timpanon Utolsó ítélet-ábrázolását a próféták vállain álló apostolok oszlopszobrai, valamint Ecclesia és Synagoga alakja egészíti ki. A bonyolult, regiszterekbe osztott francia kompozíciót itt egyszerűbb váltja fel: a széttárt karú Krisztus jobbján a megváltás eszközeit (kereszt, lándzsa) győzelmi jelvényként hordozó üdvözültek állnak, velük szemben pedig a kárhozottakat veze ti láncra fűzve egy ördög. A feltámadó halottak Krisztus lába alatt, a könyörgő Mária és Keresztelő Szent János között jelennek meg. A kapu szerkezete, felépítése és díszítési rendszere alapvetően gótikus, formavilágának egyes részei azonban mereven őrzik a román hagyományokat: a félköríves bélletívek nem kaptak figurális díszt, csak dekoratív, geometrikus faragást. A szobrok stílusa viszont a francia mintától elszakadó német szobrászat egyéni modorát mutatja: az alakok erőteljes plaszticitása az egyéni érzelmek kifejezését szolgálja, melyek itt sokkal erőteljesebbek, expresszívebbek, mint a francia előképeken. Az üdvözültek áhítatos mosolya és a torz haláltáncban vonagló kárhozottak groteszk vigyora már a realizmus új felfogásának következménye: a valóság a testiségen túl lelki dimenziókat is jelent, amiket a szobroknak ki kell fejezni. A Fürstenportal szobrai mellett különös figyelmet érdemel az ún. bambergi lovas szobra, mely talán Szt. István királyunkat ábrázolja a székesegyház egyik pillérén. A 13. századi német szobrászat realista felfogása kedvezett a középkorban háttérbe szoruló portrészobrászat felvirágzásának. A naumburgi dóm szentélyének pillérein a donátorok portrészerűen egyénített szobrai első jelei ennek a fejlődésnek, a kiteljesedést pedig egy teljesen új műfaj, a művészi önarckép jelenti. Ennek talán első művelője Peter Parler volt, aki a prágai Szt. Vitus-dóm karzatán a császári udvar tagjainak megmintázása után saját arcát is kőbe faragta. Ezek a mellszobrok már nem a síremlékek idealizált, megdicsőült arcai, hanem élő emberek különböző életkorokban való természethű megörökítései. A német és közép-európai késő-gótikus szobrászat a Parler-műhely működése által kezdett elszakadni az építészettől. Az épületnek nem volt többé szüksége a szobordíszre, önmagát ékesítette újszerű formáival. A szobrászat pedig önálló műfajjá vált. Ennek a fejlődésnek az állomása az 1400 körül elterjedő "szép Madonna" szobortípusa. A kapuzatok trumeau-iról lelépő Mária-szobrok a templom belsejébe kerültek és az oltárok legfontosabb részeivé váltak. Önálló szobrászati alkotások, melyek stílusa a Parler- műhelyből ered, és az egész régióban (Magyarországon is) sokáig közkedveltek voltak. Egyik legszebb példájuk a lengyelországi Torun-ból származó Madonna. Bájos leányarca, tartásának kecses S hajlata, ruhájának elegáns redővetése méltán érdemelte ki a 'szép' jelzőt.

Bamberg, székesegyház

Peter Parler: a művész mellszobra