Giotto táblaképei

Giotto mintegy három évtizedet felölelő életművének jelentős emlékei a temperával festett táblaképek. Ezek legnagyobb része oltárkép, általában poliptichonok, illetve festett feszületek. E táblaképek jelentős részében műhelye is közreműködött, de néhány kiemelkedő darab a mester stílusának kiemelkedő emléke. Valószínűleg 1300 körül, a pisai ferences templom számára készítette azt az oltárképet, amelynek fő jelenete Szent Ferenc stigmatizációját ábrázolja. A retabulumpredelláján a szent életének három további epizódja, a III. Ince álma, a Ferences regula megerősítése és a Prédikáció a madaraknak jelenik meg. A ma a párizsi Louvre-ban található kép jelentőségét az adja meg, hogy a négy jelenet egyértelmű és közvetlen összefüggésben áll az assisi felső templom freskóival: a négy kép az umbriai freskók kicsinyített változatának tekinthető. Az oltárkép egyben új típust is képvisel: ez az első olyan retabulum, amelynek főjelenetét narratív jelenet foglalja el, és egyben az első, amelyben Szent Ferenc legendájának egyetlen kiemelt, bár tagadhatatlanul a legfontosabb epizódja került az oltárkép főhelyére. Ez a táblakép azon kevés művek egyike, amelyet Giotto szignált, a kereten ugyanis ez olvasható: Opus Iocti Florentini.

A padovai Scrovegni-kápolna kifestése után, 1307 körül, Giotto visszatért Firenzébe. Ekkor festette azt a nagyszabású oltárképet, a trónoló Máriát a gyermekkel és szentekkel ábrázoló Maestát, amely eredetileg az Ognissanti templomban állt. Az oltárkép típusa követi a Cimabue és Duccio művei által képviselt, 13. századi formát, de a kép stílusa egyben e típus továbbfejlesztését is mutatja. Giotto művén, elődeiétől eltérően, a márványintarziával díszített, gótikus trónszék hihetően érzékelteti a tér mélységét, a rajta ülő Madonna pedig szoborszerű tömegével uralkodik a kompozíción. A kép két oldalán álló szentek arcvonásainak plasztikus megformálása, a ruharedőknek a testek formáját finoman érzékeltető kialakítása és a színhasználat egyaránt közel állnak a padovai freskók stílusához. E figurákon, hasonlóan a Scrovegni-kápolna alakjaihoz, és különösen az erényalakok plasztikus formáihoz, Giotto stílusának egy új rétege mutatkozik meg: a francia gótikus szobrászat hatása.

Giotto művészete fordulópontot jelent az európai festészet történetében. A 13. századi műhelyhagyományból kiindulva, többféle stílustendenciát egyesítve, megújította és új lehetőségekkel bővítette a figuraábrázolás eszköztárát, a komponálás módjait és kitágította a narratív elbeszélés kereteit. Empirikus térábrázolása pedig valódi előhírnöke a 15. század tudományos perspektívájának. Joggal tiszteli benne a művészettörténet az antikvitás utáni korok első igazi festőegyéniségét.

Giotto: Assisi Szent Ferenc stigmatizációja

Giotto: Maesta di Ognissanti