Giotto a Santa Crocéban
Giotto nem csak Assisiban dolgozott a ferencesek számára. Valószínűleg Padovában és Riminiben is a koldulórend megbízásából dolgozott. Firenzében, a város ferences főtemplomában négy kápolna díszítése fűződik a nevéhez. Mára ezek közül csak kettőnek, a Bardi- és a Peruzzi-család magánkápolnája számára készített freskói maradtak meg. A 13. században kialakult koldulórendi templomtípus példáját követve, a Santa Crocéban is mellékkápolnák csatlakoznak a szentély két oldalához, a kereszthajó felől. Az itáliai városokban általában, és ez Firenzére különösen igaz, ezeket a kápolnákat egy-egy tehetősebb család birtokolta, gyakran ide temetkeztek, és gondoskodtak a kápolna kifestéséről, oltárképekkel való díszítéséről is. Giotto a Peruzzi-család számára ezért nem csak egy öt táblaképből álló poliptichont készített, hanem az 1320-as évek elején a falakat Evangélista és Keresztelő Szent János életének három-három epizódjával díszítette. E jeleneteken, elsősorban a Heródes lakomájaepizód esetében, különösen szembetűnő az épületábrázolások hangsúlyos szerepe a kompozícióban: a néző felé nyitott loggia, amelynek terében szabadon mozognak az alakok, nem a képtérrel párhuzamosan, hanem azzal enyhe szöget bezárva lett megfestve. A szomszédos kápolnában néhány évvel később Firenze egyik leggazdagabb családja, a Bardiak számára festette meg Szent Ferencéletének hat epizódját, valamint a bejárat fölötti falra még egyet, a stigmatizációt. A részben megsérült freskók közül a Szent Ferenc stigmáinak megállapításajelenet jól mutatja, hogy Giotto hogyan fejlesztette tovább az Assisiban már feldolgozott epizódot. A kép közepét a szent kiterített holtteste foglalja el, a köré gyűlt barátok érzelmes gesztusai pedig egyszerre fejezik ki fájdalmukat, és a stigmák felfedezése fölötti megrendültségüket. Az Assisi-beli freskóval összehasonlítva éppen az alakok érzelmi kitörései, beszédes gesztusai jelentik az újdonságot. Amíg Assisiban csendes méltósággal veszik körül a szentet szerzetes társai, addig ezen a freskón szinte mindegyikük gesztusa és arckifejezése más-más érzelmi állapotot fejez ki.