A klasszikus gótika szoborstílusának fejlődése

Az Utolsó ítélet-téma további alakulásának és a gótika vallásosságának beszédes tanúja Reims katedrálisának északi, Utolsó ítélet-kapuja. Az 1225-30 között készült szobrok már a klasszikus stílus gyümölcsei. A timpanonon a Saint-Denis-ben kialakult szigorú rendszer - mely a romanika nyomasztóan zsúfolt, kaotikus kompozícióit váltotta fel - tovább differenciálódott. Az ítélet jelenetei öt regiszterbe tagolódnak. Legfölül Krisztus trónol széttárt karokkal, mellette az emberiségért könyörgő Mária és Keresztelő János térdel (Deézis), valamint az angyalok a Passió eszközeivel. Alattuk két sorban a feltámadó halottak, majd az üdvözültek és kárhozottak csoportjai következnek két sávon keresztül. Krisztus jobbja felől a szemöldökgerendán angyalok viszik a lelkeket szimbolizáló apró emberalakokat Ábrahám kebelére. Velük szemközt a láncra fűzött kárhozottakat ördögök vezetik egy hatalmas üst felé. A timpanon gazdag ikonográfiáját az archivoltok angyalkórusa valamint a trumeau Krisztusa egészíti ki. Saint-Denis kapujához képest jól érzékelhetők a téma felfogásának változásai. A Világbíró Krisztus mellett a két közbenjáró személy könyörgése reményt kelt a hívőkben. A kárhozottak és üdvözültek csoportjai a timpanon legjobban látható, a lsó részére kerültek, hogy a bűntől elrettentő ill. az örök életben biztató hatásuk minél nagyobb legyen. A kárhozottak között láthatunk csuhás szerzeteseket, koronás királyokat, úri hölgyeket, püspököket. Az így kiemelt alakok mondanivalója világos: az örök élet nem társadalmi kiváltság. Érdekesek a koporsóikból kimászó halottak. Meztelenek (ez a középkorban szokatlan volt) és arányaik, mozdulataik teljesen természetesek. A valósághű alakok az emberi test és a szobor új felfogásáról tanúskodnak. A meztelen test itt már nem a szemérmetlenség jele, hanem az ember természetes állapota.

A bélletszobrok sem átszellemült, testi súlyukat elvesztett alakok, mint a királykapun, hanem valós fizikai testek, a térben kiterjedő tömegek. Ennek megfelelően az oszlopszobrok majdnem teljesen elszakadnak az oszlopoktól és a fal mélyedésébe állított fülkeszobrokká válnak. Ez a testszerűség jól látható Péter apostol szobrán. A ruha redővetésének természethű utánzása többé nem dekoratív eszköz, a ruha nem az alatta meghúzódó test elkendőzésére, hanem annak kifejezésére szolgál. Péternek az antik római szobrokra emlékeztető arca pedig az élő ember valószerűségével hat.

A reims-i kapuzat, a gótikus szobrászatnak e remekműve tehát igen gazdag erkölcsi-teológiai mondanivalója és szimbolikus jelentése mellett a részletekben már a valóság hű visszaadására törekszik. Ebben az ókori szobrászat hatása egyértelműen kimutatható.

A következő évtizedekben, a 13. század közepén, ez a realista, antikizáló stílus tovább finomodik, a mozdulatok, beállítások kecsesebbek, az arányok karcsúbbak, a ruhák redővetése lágyabb lesz. Az új stílus Párizsból terjedt el, IX. (Szent) Lajos udvarából, ezért "udvari stílusnak" nevezzük Egyik jellegzetes, korai példája az amiens-i Notre-Dame déli kereszthajó-kapujának "Vierge dorée"-ja. Az "Aranyos Szűz" és Gyermekét ábrázoló trumeau-szobor kecses S hajlata és bájos mosolya nemcsak a szobrászatban, hanem a vallásosságban történt változásokról is tanúskodik. Az Istenanya már nem misztikus, megközelíthetetlen, égi jelenség, hanem földi asszony, gyermekét szelíden becéző anya és egyben szépséges királynő. A párizsi udvar kifinomult szépségideálja nyilvánul meg az amiens-i és az azt követő Madonna-szobrokon. Ez a stílusváltás a 13. század végére egész Európában végbemegy, és a helyi szobrászhagyományt mindenhol a francia udvari stílus hatása frissíti fel.

Reims, Notre-Dame székesegyház, északi homlokzat

Amiens, Notre-Dame székesegyház