Leonardo da Vinci (1452–1519): A toszkánai Vinciben született, firenzei festő és elméleti író, a reneszánsz művészet egyik legjelentősebb alakja. Leonardo számára a művészet is elméleti tevékenységnek számított, ezért természettudományos megfigyeléseit, kísérleteinek tanulságait festményein alkalmazta. Az érett reneszánsz festészet kialakulása az ő nevéhez fűződik. Természeti stúdiumairól, amelyek felölelték a perspektíva, az optika, a fizika és egyéb területeket, rajzokban és jegyzetekben örökítette meg. (Trattato della Pittura: egy 16. századi kompilátor Leonardo jegyzeteit könyvben való kiadáshoz rendezte össze.) Leonardo 1470 körül került be Andrea del Verrocchio műhelyébe, itt sajátította el mesterétől a drapéria-rajzolás módszerét. Korai művein, elsősorban félalakos Madonna-képein Verrocchio hatása érződik (Gránátalmás Madonna, Washington, National Gallery, 1472-6; Madonna, München, Alte Pinakothek, 1478-80), és legkorábbi munkája is mesteréhez kötődik. A Krisztus keresztelése oltárképen az egyik angyalt és a hátteret ő festette. (Firenze, Uffizi, 1472-5). 1481-ig tartózkodott Firenzében, ekkor készült még az Angyali üdvözlet (Firenze, Uffizi) és a Királyok imádása (Firenze, Uffizi) kép. Az utóbbi befejezetlen maradt, mert Francesco Sforza meghívására Milánóba költözött. Első milánói korszakához kötődik festészetének kibontakozása. A Francesco Sforza számára állítandó lovasszobor nem készült el, de több vázlatrajza is őrzi kompozícionális elképzeléseit. Milánói korszakának elején festette meg a Sziklás Madonnát, amely a klasszikus gúlakompozíció alkalmazásának egyik első példája, és amely kép a sfumato és a levegőperspektíva kifinomult alkalmazása révén az érett reneszánsz festészetet előkészítő műként értékelhető. (Párizs, Louvre, 1483-6). Az oltárképet később maga Leonardo és műhely kisebb módosításokkal újra megfestette. (London, National Gallery, 1495-1508). Milánói tartózkodása alatt több, elsősorban egynemű sötét háttér előtt megfestett portrét készített. (Hermelines hölgy, 1483-90 k., Krakkó, Muzeum Czartoryski; Zenész képmása, Milánó, Pinacoteca Ambrosiana, 1490 k., „La belle Feroniere”, Párizs, Louvre, 1490 k.) Milánói tartózkodásának másik főműve a Sforza megbízásból, a Bramante által nem sokkal korábban átépített Santa Maria delle Grazie refektóriumába 1498-ban megfestett Utolsó vacsora, amelyen az apostolok gesztusai elárulják Leonardo érdeklődését az arckifejezésekben és mozdulatokban tükröződő érzelmek pszichológiai mélységű megfigyelése és ábrázolása iránt. Leonardo 1500-ban, egy rövid velencei utazás után, visszatért Firenzébe. A kisebb megszakításokkal szülővárosában eltöltött hat évben teljesedett ki életműve. Valószínűleg 1503 és 1505 között készítette a reneszánsz portréfestészet egyik legkiemelkedőbb darabját, a Mona Lisa portréját (Párizs, Louvre), és ekkor dolgozott a Palazzo Vecchio nagytermében az Anghiari csatát ábrázoló falképén. Ez utóbbi, mivel az Utolsó vacsorához hasonlóan, olaj tartalmú festékkel készült, nagyon rövid idő alatt elpusztult. A kompozícióról Rubensnek a karton alapján készült másolata tudósít, és olyan kisebb, kidolgozott rajzok, mint a Szépművészeti Múzeumban található, a két összecsapó harcos fejét ábrázoló krétarajzok. 1506-ban Leonardo visszatért Milánóba, ezúttal a franciák szolgálatában álló zsoldosvezér, G. Trivulzio lovasszobrát kellett volna elkészítenie, de a Sforza-emlékműhöz hasonlóan ez sem készült el. 1507 körülre datálható az a Szent Anna harmadmagával kompozíció, egy krétával készített karton (London, National Gallery), amelynek módosított változata az 1510 körül elkészült festmény. (Párizs, Louvre). Leonardo utolsó éveiben egyre inkább a természeti stúdiumoknak szentelte figyelmét, rajzainak és írásainak nagy része életének utolsó tíz évéből származik. Két legkésőbbi festményével kapcsolatban gyakran merülnek fel a sajátkezűséget kétségbe vonó, a műhely szerepét hangsúlyozó vélemények. (Keresztelő Szt. János a pusztában, 1510-5 k., Keresztelő Szent János, 1513-6, mindkettő Párizs, Louvre.) Leonardo 1516-7-ben I. Ferenc meghívására az Amboise melletti Cloux kastélyába költözött. Ekkor készültek az apokaliptikus vízióként is értelmezhető, özönvíz rajzsorozatnak a legszebb darabjai, és talán ekkor készült az a kis bronzszobor, amely valószínűleg I. Ferenc francia királyt ábrázolja lovagi torna hőseként. E szobor, amely a Leonardót egész életében foglalkoztató, ágaskodó ló kompozíciójának megvalósulásaként értelmezhető, a budapesti Szépművészeti Múzeumba a magyar klasszicizmus legkiválóbb szobrászának, Ferenczy Istvánnak a hagyatékából került be.
