Az ikonról (általánosságban)

Az „ikon” görög eredetű szó, jelentése „kép”, „képmás”. Bizáncban azonban Krisztus (Megváltó), Mária (Istenszülő), a szentek, mártírok, angyalok és a Szentírás történeteinek képi ábrázolásait jelentette. Kezdetben ikon alatt nem csupán a napjainkban használatos fatáblára festett szentképeket értették, hanem a szobrokat, domborműveket is ezzel a szóval jelölték. Ma ikon alatt önálló, hordozható (azaz nem épületek falára készített) festményt, mozaikot értünk, ezen belül is szentképet, s a továbbiakban is ebben az értelmében használjuk ezt a fogalmat.

A bizánci ikonfestészet a képrombolás korát (726-843) követően virágzott először, bár már a kora bizánci, Jusztiniánusz-kori művészetben is, sőt a képrombolás ideje alatt is készültek ikonok, valamint ekkor (az 5-7. században) alakultak ki a később is jelentős festőiskolák, festészeti központok (Konstantinápoly, Thesszaloniki, Ravenna, Alexandria, továbbá a kopt és szíriai iskolák).