Bazilikális elrendezés: A legalább három hosszházzal rendelkező épületek olyan tömegalakítása, amelyben a középső hajó (a főhajó) magasabb a mellette lévő hajóknál (mellékhajóknál). A középső-, főhajó így a mellékhajók fölé emelkedő falsíkjába vágott ablaknyíláson keresztül jut közvetlen megvilágításhoz. (pl.: a római San Paolo Fuori le Mura)

Dombormű, relief: a szobrászat egyik műfaja, amelynél a térben kialakított formák az alapsíkból csak részben emelkednek ki.

Ereklyetartó (reliquiarium): Szentek földi maradványait, vagy a hozzájuk kapcsolódó tárgyakat (pl. ruhát, ékszert, mártírok esetében kínzóeszközt) tartalmazó díszített tárolóeszköz. Rendszerint ötvösmunka. (Példa erre a Győrött őrzött Szent László-herma [fejereklyetartó], amelyben László király koponyadarabját tartják, vagy a budapesti Szent István-székesegyházban lévő Szent István király jobb kezét őrző ereklyetartó, amely lehetővé teszi az ereklye szemlélését.)

Evangélium: A görög szó jelentése: jó hír. Elsősorban Jézus életének történetét értjük evangéliumon, azaz azt az életutat, amellyel az emberiség bűntől való megváltását végezte. A kereszténység szent könyvei közé négy evangéliumot foglaltak. Ezeket (a hagyomány szerint) Máté, Márk, Lukács és János jegyezték le, s Krisztus életét, kereszthalálát, feltámadását és tanításait tartalmazzák. A keresztény egyházak egyik feladata Krisztus evangéliumának („jó hírének”) terjesztése (ez a misszió). Az evangélium szó jelentése (jó hír), azt jelöli, hogy Krisztus megváltotta az emberiséget. Az első három evangéliumot (Máté, Márk és Lukács evangéliumát) szinoptikus evangéliumoknak nevezzük, azaz hasonlóságaik alapján feltételezhető, hogy közös hagyományon alapult a megírásuk, vagyis vagy azonos szóbeli, vagy írásbeli tradícióhoz nyúltak vissza, vagy a három valamelyikét másolta a másik kettő. Az első három evangéliumtól felfogásában, szemléletében, eseményfűzésében is különbözik a harmadik, a hagyomány által Szent Jánosnak tulajdonított mű. Az evangéliumok keletkezését a Krisztus utáni 1. század második felére tesszük, a János-evangélium esetében felmerült, hogy a 100. év utáni esztendők egyikében keletkezhetett a szöveg, bár ebben a kérdésben a kutatók véleménye erősen megosztott.

Filigrán: vékony nemesfémdrótból hajlított dísz, a drót bonyolult szövedéke.

Görög kereszt alaprajz: egyenlőszárú kereszt alaprajzú, centrális épület alaprajzi formája. A középkori és a reneszánsz építészetben általában templom vagy kápolna formája. (Pl. Galla Placidia mauzóleuma, Ravenna, 5. század, Santa Maria delle Carceri, Giuliano da Sangallo, 1480–as évek, Prato).

Illuminálás: Gazdag, aranyozott könyvdíszítés. (maga az eljárás) A latin „illuminare” = megvilágítani igéből ered. A szöveg bizonyos kiemelt részeihez készítenek illusztrációkat. A képek az elmélkedésben új összefüggésekre hívják föl a figyelmet, vagyis „megvilágítják” a szöveg értelmét.

Inzuláris: A brit szigeten készített, ír-angolszász kéziratokat sajátos, sűrű szövedékű indafonattal díszítették, mely feltehetőleg a korábbi, kelta hagyomány továbbélése a középkorban. Ez a jellegzetes dekoráció a kontinens művészetére is erős hatással volt. (Például: Book of Kells díszítése)

Kehely: általában ötvösművű liturgikus edény. Részei: talp, szár, csomó (nodus), csésze (cuppa). Gyakran aranyozott, zománccal, drágakövekkel, gyöngyökkel díszítették. Csészéje néha áttetsző kristály vagy drágakő, esetleg üveg.

Kereszthajó: a templom főhajójára merőleges hajó, mely áttöri a mellékhajók vonalát (ha nem, álkereszthajóról beszélünk). Magassága rendszerint megegyezik a főhajóéval. Általában a templomnak a szentély felé eső részét keresztezi, így az alaprajz latinkereszt alakú lesz.

Kódex: kézzel írott könyv, pergamen lapok ívekbe fűzve. Eleinte papirusz alapanyagra készültek (tekercsek), melyeket később a pergamen váltotta föl, míg a nyomtatás feltalálásával ezeket teljesen ki nem szorították az olcsóbb, papírból készült könyvek. Kötéstáblája készülhetett fából, bőrből, bársonyból, selyemből, faragott elefántcsontból, és a sarkokat olykor drágakővel kirakott fémveretek díszítették. Tartalma szerint lehet egyházi használatra készült mű, Biblia, vagy világi: lovagregény, dalok gyűjteménye, zenei mű (kottákkal), antik szerzők művei.

Kváderkő: szabályos hasáb alakú építőkő.

Mausoleum: (Mauszoleion, görög) Mauszolosz kisázsiai helytartó Halikarnasszoszban felállított, a hét világcsoda közé sorolt monumentális síremléke alapján minden, sírhelyül szolgáló építmény elnevezése.

Miniatúra(latin, minium: cinóber, vörös festék) eredetileg a kéziratok szövegének cinóbervörös festékkel való díszítését jelentette. Általános értelemben a rotulusok és kódexek, pergamen vagy papír alapjára ecsettel felvitt, általában temperával, illetve arannyal (laparany vagy aranyfüst) festett figurális és ornamentális díszítést jelöli. A könyvnyomtatás megjelenése után, a 15. század második felében a nyomtatott lapok keretdíszeit is gyakran díszítették miniatúrával. A leggazdagabb miniatúradíszítést a középkorban általában a liturgikus kódexbe (missálé, psaltérium, breviárium Biblia stb.) festették. Nem szabad összekeverni a „miniatűrrel”, mely lényegesen későbbi, a 18-19. században népszerű, kis méretű festményt jelent. Ez a szó a latin „minimus” =legkisebb szóból ered.

Mozaik: Apró kő-, vagy üvegszemcsékből összeállított, épületek falát, vagy padlózatát díszítő ábrázolás. Nagyon dekoratív hatású műfaj. A szemcséket gipsz, vagy cement alapba ágyazták, és a száradás után közeiket gipsszel töltötték ki, ezután sokszor az egész képfelületet simára csiszolták. Már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is alkalmazták, majd fénykorát az antikvitásban, később a bizánci művészetben élte.

Ornamentika: az ornamentum = díszítés, díszítmény szóból képzett elnevezés egyrészt a díszítő művészetre, másrészt az egy-egy stílust jellemző díszítések összességére.

Rekeszzománc: Az ezzel az eljárással díszíteni kívánt felületet vékony drótból készült választóvonalakkal részekre osztják, a különböző színű zománcok így nem keverednek össze égetéskor.

Szalagfonat: egymásba fonódó szeszélyesen egymásba tekeredő, mintegy fonatokba összekapcsolódó indákból, csavarodó növényi motívumokból kialakított díszítőmotívum, különösen kedvelt a korai középkor művészetében.

Sztélé: domborműves jelenetet és/vagy feliratot tartalmazó faragott kő. A domborműves jeleneteket tartalmazó sztélék képmezőit regiszterekre, azaz sávokra osztották, vagy a teljes képmezőn egyetlen összefüggő kompozíciót ábrázoltak.