Az ókereszténység művészeti alapja az ókori római stílus. A 4. századtól az ókeresztény művészet átvette a görög-római művészet mozaik technikáját. A padlómozaikok (márványlapokkal kombinálva) és falmozaikok antik motívumokkal, geometriai és növényi ornamentikával gazdagon ábrázolva készültek. Egy mind összetettebb eucharisztikus és liturgikus tartalmú jelképrendszer, a Szentírás által ihletett elbeszélő jellegű kompozíciók képződtek a mitologikus témájú antik mozaikművészet alkalmazásával, a technika átvételével.

A pogány ikonográfiai elemek új jelentést kaptak. A jó pásztor Krisztust a klasszikus előképek egyszerű átvételével mutatták be, olykor antik görög istenek, hősök képében, Apollónként vagy Orpheuszként. Itt még tehát nem öltött uralkodói jelleget Krisztus. A művészi eszmény nem a testi szépség, hanem a vallási áhítat. Az emberi alakok inkább típusokat, nem egyéniségeket jelenítettek meg, a szemet gyakran tágra nyitva, a „lélek ablakaként” ábrázolták.