Bazilika: Eredetileg négyszögű, oszlopsoros törvénykezési és kereskedelmi csarnok. Ebből alakult ki az ókeresztény templomfajta, amely oszlopokkal tagolt, fő- és oldalhajókból álló épület volt; ehhez később a főhajóval egyenlő magasságú kereszthajót építettek. Ez az épülettípus főleg a nyugati területeken vált kedveltté. A középkorban tehát háromhajós tagolású templomtípust jelentett (ld. bazilikális elrendezés). A fogalom a 19. században jelentésbővülésen ment át: centrális elrendezésű székesegyházak kaptak ilyen megjelölést. Példái: Wren: Szent Pál székesegyház, Lipótvárosi bazilika.

Boltív: ajtó- és ablaknyílások áthidalására, templomokban a fő-és mellékhajók elválasztására szolgáló, kőből vagy téglából emelt ív alakú építmény.

Katakomba: (görög-latin:”temető”) az elnevezést a Callixtus-temetőről (coemeterium ad catacumbas) kapta Föld alatti folyosórendszerből álló temetkezési hely. A keresztényüldözések idején istentiszteleti helyként is szolgált. A legtöbb katakomba Róma mellett található, gyakran falfestményekkel díszített.

Keresztelőkápolna: (baptisterium, battistero) a keresztelés szertartásának helyet adó kápolna. A 13. század előtt általában önálló, centrális, igen gyakran oktogonális alaprajzú építmény, keresztelőmedencével a közepén. Később inkább a templomon belül helyet foglaló kápolna, keresztelő kúttal fölszerelve.

Kripta: l. altemplom

Pronaosz: (pronāos, ógörög: templom előtti, szentély előtti) templom előcsarnoka. A szentély (cella, naosz) oldalfalainak meghosszabbításával kialakított helyiség, tetőzetét általában oszlopok támasztják alá. Homlokzati oldala nyitott, fallal nem zárják le.