A templomok és hasonló létesítmények

A kereszténység legkorábbi szakaszában a hívek még magánházakban gyűltek össze. Ez a gyakorlat az új vallás elterjedése és elismertté válása után is megőrződött. A magánházak imahelyei egyszerűen berendezett széles helyiségek voltak, többnyire egyetlen kis emelvénnyel, amelyen állva beszélt a közösség vezetője. Ilyen házaknak a nyomát birodalom-szerte megtalálták; a szíriai Dura Europoszban az imahely falát festményekkel díszítették, az egyiken a bénát meggyógyító Jézust ábrázolták.

A korakeresztény vallásos építményeknek három fajtája van: a hosszanti elrendezésű templomok, a centrális elrendezésű keresztelőkápolnák, és a kereszt alaprajzú martürionok, vagy a vértanú tiszteletére emelt emlékkápolnák. A kereszténység fellépése előtt az ókor nem ismert kereszt alaprajzú épületet, többnyire maguk a keresztények is a hagyományos elrendezésű, bevált építészeti formákat alkalmazták. Sokszor a rendeltetés is meghatározta az épület formáját: a püspöki templom ok hosszanti elrendezésűek, ahol a püspök az apszisban foglalt helyet, vele szemben, a hajóban a nép, így szükség volt a tágas térre. A keresztelőkápolnák viszont értelemszerűen kör- vagy nyolcszög-alaprajzúak voltak. Ezeket a kápolnákat szükség esetén úgy bővítették, hogy a falakat áttörték, és külső gyűrűt illesztettek az eredeti épülethez. A kereszt alakú martürion bővítése még egyszerűbb volt, ott vagy négy irányban csatlakoztattak hozzá tereket, vagy körfolyosót építettek hozzá.