A korakeresztény bazilikák

A bazilika eredetileg oszlopsorral díszített törvényhozási és kereskedelmi csarnokot jelentett. Vitruvius leírása szerint a bazilikák négyszögletes épületek voltak, melyeknek rövidebb oldala a hosszabbiknak legalább harmadát és legfeljebb felét tette ki. Az épület falai mentén belül oszlopok sorakoztak. Ezt az elrendezést némely magánházban is megtaláljuk. E formát először a zsidóság használta vallásos épületek emelésére. A 2-3. században elterjedt ez a fajta használat, és az ókeresztény vallás is ezt az épülettípust alkalmazta kiindulópontként, megtartva annak eredeti elnevezését. Ez az épületforma oszlopsorokkal fő- és mellékhajókra tagolt építményt jelentett, ahol a főhajó magasabb a mellékhajóknál. A mellékhajók számától függően három- vagy öthajós bazilikákat különböztetünk meg. A bazilika épülete előtt helyezkedett el a belül oszlopsoros folyosóval körbevett előudvar (atrium), középen kúttal. Ezen át lehetett bejutni az előcsarnokba (pronaosz). A bazilikán belül a főhajó végét rendszerint apszis zárja. Később kereszthajót építettek hozzá, ennek magassága megegyezik a főhajóéval. Az oltár a fő- és kereszthajó metszéspontjánál áll, alatta (ha olyan helyre épült) az apostol vagy vértanú sírjával. A római bazilikaépítés első nagy hulláma Nagy Constantinus 312-es római bevonulásakor kezdődött. A korai bazilikák közé tartozik a vatikáni Szent Péter-bazilika (már többször átépítették), a Szent Pál-bazilika, a Sta. Maria Maggiore-bazilika, a S. Clemente-bazilika. A császár Rómán kívül Betlehemben is építtetett egy monumentális bazilikát, ez volt a Krisztus Születése-bazilika (sajnos ez sem maradt fenn). Ez az épülettípus is elterjedt a birodalomban, és Róma bukása után is gyakran alkalmazták a keleti területeken. Ennek egyik legjobb példája az Észak-Szíriában a 6. században épült turmanini bazilika, de kisebbeket találunk Egyiptomban, Núbiában és a líbiai oázisokban is. (Az idők folyamán a "bazilika" szó címként egy-egy templom rangját jelentette.) A középkorban a nyugati területeken ez az épülettípus vált a templomépítészet alapjává.

A bazilika mellett szívesen emeltek centrális elrendezésű épületeket is. Rómában a 4. században így épült a Sta Costanza-, az 5. században a Sta Stefano Rotondo-templom. A 6. században Justinianus császár építtette Ravennában az egyik leglátványosabb centrális elrendezésű épületet, a nyolcszögletű San Vitale-székesegyházat (Ravenna építészetével és művészetével külön órán foglalkozunk részletesen). Ugyanilyen templom volt az első jeruzsálemi Szent Sír-templom is.