Elefántcsont-faragványok bemutatása – egy diptychon

Az iparművészet egyik legkorábbi műfaja, az elefántcsont-faragás, a bizánci művészetben új virágkorát élte. A késő antik művészetből átvett formák fokozatosan keresztény tartalmakkal bővültek, és hosszú átalakulási folyamaton mentek keresztül. Már a kora bizánci művészetből, az 5-6. századból maradtak fenn olyan kisplasztikák, melyekben az antik római művészet eredményeit, formáit, tematikáját ötvözték új, keresztény tartalmakkal, s így újabb ábrázolási, ikonográfiai típusok alakultak ki. A legfontosabb elefántcsont-faragó központ Alexandria mellett a császárváros, Konstantinápoly volt.

A bizánci császár szertartásrendjéhez kapcsolódóan mindenképpen említést érdemelnek a diptychonok, melyek olyan mélyített belső oldallal rendelkező összecsukható táblák voltak, amelyeket a consulok (és a császár is) hivatalba lépésükkor ajándékba adtak. A Barberini-diptychonon a császár (talán Jusztiniánusz) díszes öltözetben, lóháton jelenik meg, az alsó sorban hódoló alakok felett. A diptychon felső szintjén két angyal által közrefogott Krisztus látható. E felső zóna – illetve az egész mű – nem sokban különbözik a korábbi, római kori emlékektől megmintázásában, viszont keresztény tartalommal bővült: a császár Isten kegyelméből lett ura népének.

Barberini-diptychon