Feketealakos technikával készültek a korinthoszi vázák is, szűkebb értelemben azonban az emberalakos, a korinthoszitól eltérő stílusú vázákat hívják így. Az elnevezés kicsit félrevezető, hiszen nem festészetről, hanem égetésről van szó. Égetés előtt a vázákat hígított agyagmázzal vonták be, majd ezt a mázat csak a leendő figurák helyén hagyták meg. Az agyag természetes színében vörösre ég, a mázzal bevont részek viszont feketére. A belső vonalakat bekarcolják, és kiegészítő színeket is alkalmaznak. E festészetnek megjelenésétől kezdve Athén és az Attikai- félsziget lesznek a vezető központjai.

Az első név szerint ismert feketealakos festő a Kr.e. 7. század 1. harmadában alkotó Szophilosz, aki eleinte még korinthoszi stílusban készítette vázáit. E művészeti ág a következő évszázadban lendült fel igazán. Ekkor alkotott Kleitiasz, akinek fazekasával, Ergotimosszal közös vázája a kalüdóni vadkanvadászatot bemutató ún. François-váza. Az Amaszisz-festő a miniatürizáló megfogalmazást és a monumentális ábrázolásokat egyaránt kedvelte. A legnagyobb feketealakos vázafestő kétségkívül a 6. század 3. negyedében alkotó Exékiasz, aki a feszültség és a lélekábrázolás addig ismeretlen magasságaiba jutott. Remekül ábrázolja pl. az Aiasz öngyilkossága előtti pillanatot, a magára maradottságot, vagy Akhilleusz és Aiasz kockajátékában a csata közbeni, feszültséggel terhes pihenőt.

Aiasz öngyilkossága