A kora neolitikus kultúrák bemutatása

Az ókori Mezopotámia az egyik legjelentősebb korai civilizáció bölcsője volt. A mezopotámiai síkság termékeny talaja és a grandiózus öntözőcsatornák, gátak tették lehetővé a Kr. e. 4. évezred végén a sumer városállamok kialakulását. A nagy lélekszámú sumer városok kialakulása azonban a mezopotámiai térség neolitikus korában gyökeredzik. A Palesztina területén azonosított akeramikus (kerámiaelőtti) neolitikum települései kívül estek Mezopotámián, a térség neolitikus kultúrái kivétel nélkül a keramikus neolitikumhoz tartoztak. Mezopotámiában ez az időszak a földművelés, azaz az élelemtermelő életmód kezdete. A neolitikum időszakában alakultak ki azon technikai eszközök és módszerek, amelynek eredményeképpen a mezopotámiai térség közösségei áttértek az élelemtermelésre, létrejöttek az állandó települések, megteremtve a későbbi városi fejlődés alapját. A legkorábbi földművelő településeket az észak-mezopotámiai esős földművelésre alkalmas zónában találjuk a Kr. e. 7. évezred első feléből. Ezen korai telepeket, az utána következő jelentős neolitikus kultúra nyomán, proto-Haszúnnának is nevezik. A Kr. e.7. évezred közepétől új kerámiastílusok alakultak ki és váltották fel az egyszerűbb mintákat. A kerámiaedények anyagán és díszítésében bekövetkezett változásokat a Haszúna- és a Számarra-kultúrák kialakulásához kötjük. A Haszúna-kultúra a nevét Tell-Haszúna település nevéről kapta, amelynek feltárása először adott képet az észak-mezopotámiai síkság neolitikumáról. A Kr. e. 7. évezred vége felé a késő Haszúna-kerámia mellett újfajta kerámiatípus jelentik meg az északi síkság neolitikus telepeinek rétegeiben. Az új stílusú edények a délebbre kialakult Számarra-kultúrához tartoztak. A kultúra a 9. században alapított új abbaszida fővárosról, Számarráról kapta a nevét, ahol első alkalommal bukkantak a régészek ilyen stílusú kerámiára. A Számarra-kori települések az esős földművelés övezetétől délre elterülő vidéken találhatók, ezen települések lakói kezdték el alkalmazni az öntözéses földművelés később Dél-Mezopotámiában általánossá vált rendszerét. Észak-Mezopotámiában Kr. e. 6000 körül a Haszúna- és a Számarra-kultúrát felváltotta a Halaf-kultúra, amely 600 éven keresztül virágzott. Nem csak Észak- és Kelet-Mezopotámiában terjedt el, hanem a Szíria területén és a Zagrosz-hegység felföldjein is. A kultúra a nevét első lelőhelyéről, az észak-szíriai Tell-Halafról kapta. A Halaf-kultúra elterjedési területe is az esőzéses földművelés övezetén belül feküdt, termesztett növényei és tenyésztett állatai az előző kultúrákhoz hasonló. A korszak jellegzetes háztípusa egy tholosz alaprajzot mutató kerek kunyhó volt, amely egyaránt szolgált lakóházként és reprezentatív épületként. A Halaf-kerámia jóval nagyobb területen terjedt el, mint a megelőző kerámiák, a sokféle helyi stílus kialakulása ellenére a kerámia meglehetősen egységes képet mutat.