Cella (naosz): az antik templom szentélye, amely az istenszobrok befogadására szolgált. A görög templomoknál ez mindig egyterű volt, a rómaiaknál (talán etruszk mintára) három egymás mellé helyezett cella állt.

Cella trichora: (latin: cella trikhora) a korakeresztény építészetben általában a sírkamra fölé épített, háromapszisos, háromkarályos, kisméretű kápolna. Magyarországon a pécsi ókeresztény temető területén, a székesegyház alatt tártak föl egy cella trichorát.

Homlokzat: az épület utcára, udvarra néző, egységes kiképzésű oldala, melyről gyakran a rendeltetés is leolvasható.

Kerek templom: a késő köztársaságkorban kikristályosodott két római templomtípus egyike. Kör alakú formája az ősi kunyhókig nyúlik vissza, ugyanakkor korinthoszi oszlopokkal kerített, egynézetű, hátul lezárt épület.

Korinthoszi oszlopfő: harang alakú, akantuszlevelekkel és spirális vonalakkal díszített oszlopfő, melyet a ión oszloprendben a csigás oszlopfő helyett alkalmaztak. Első ismert lelőhelye a phigaliai Apollón-templom egyik, esetleg három belső oszlopa (Kr. e. 5. század utolsó negyede).

Oszloprend: a görög építészetben kialakult, az oszloprend egyes részeinek kötött arányai szerint kialakított építészeti forma, a klasszikus építészet alapfogalma. Az egyes oszloprendekben az oszloptörzs vastagságát, magasságát, az oszlopok tengelytávolságát , a fejezetek és a párkányzat magassági arányait az oszloptörzs keresztmetszetének sugara határozza meg (modul). A görög építészet három oszloprendje a dór, a ión (kisázsiai és athéni) és a korinthoszi. A római építészetben, ahol az oszloprendek már nem csak oszlop–architrávos, hanem oszlop-archivoltos szerkezetet is alkothattak, kialakult a toszkán és a kompozit oszloprend is. A klasszikus oszloprendek az emberi arányokat követték, egyes fajtái a görög építészetben a drámai műfajokhoz hasonlóan, jellemvonásokhoz is kötődtek (tragikus, komikus és szatirikus). A klasszikus oszloprendek közül a legzömökebb a dór, ennél fokozatosan magasabb, kecsesebb és díszesebb a ión, a koritnthoszi és végül a kompozit. Az egyes oszloprendekhez jellegzetes fejezettípus tartozik. A klasszikus oszloprendeket a középkorban nem alkalmazták, a 15. századi itáliai reneszánsz építészetben újjáéledtek, és azóta állandó részei az európai építészetnek. A többszintes homlokzatok tagolására a római építészetben alakult ki a Colosseum-motívum. Ennek módosított változata a 16. században megjelenő Palladio-motívum.

Pódiumtemplom: a késő köztársaságkorban kikristályosodott két római templomtípus egyike. Korinthoszi oszlopokkal kerített, mély előcsarnokú, hossztengelyes épület, mely birodalom-szerte kizárólagos templomfajtává vált.