Az őskori iparok

Az eszközkészítéssel az ember nemcsak fizikailag, szellemileg is megtette az első lépést a világ birtokba vétele felé. Bár a paleolitikum kései szakaszáig ezek az eszközök csak használati tárgyak voltak, készítésükön már felismerhető az esztétikum iránti igény: a szimmetrikus pengék, kaparók feltehetőleg nemcsak a gyakorlati érzék megnyilvánulásai. Régészeti iparnak nevezik a kőeszközök rendszeresen előforduló, azonos vagy hasonló technikával készített együttesét. Arról még vitatkoznak a szakemberek, hogy ezek az együttesek köthetők-e embercsoportokhoz, és ha igen, ugyanúgy használták-e ezeket az eszközöket. (A későbbi korokban, amikor egy-egy leletegyüttes többféle eszközből tevődik össze, és más jelenségek is jobban megfigyelhetők, régészeti kultúráról beszélünk.) Az őskőkor hosszú ideje alatt világosan elkülöníthetők az eszközkészítés különböző színvonalú időszakai. Elmondható, hogy idővel egyre kevesebb fölösleges szilánkot pattintottak le egy nagy kődarabról, azaz a magkőről, és egyre hosszabbak lettek a lepattintott szilánkok vágóélei. Ezeket az iparokat egy-egy lelőhelyről nevezik el, ilyen ipar pl. az olduvai (a legkorábbi), a moustier-i (musztiéi; a neandervölgyi emberhez köthető) vagy a magdalénai (a legkésőbbi). Nemcsak az egyes kőeszközök – szakócák, kaparók, pengék – formája tér el, hanem alapanyaguk is: a különböző kőeszközök mellett hamar megjelent a folyópartokon található kavics is.

Szakócák