Ábrázolás az egyiptomi művészetben

Az egyiptomi művészetben az alakok, tárgyak síkban való ábrázolására a III. dinasztia elején szigorú szabályok alakultak ki, amelyek végig megmaradtak. A legfontosabb a „legnagyobb felület elve”: egy ember esetében az arcot oldalról, a szemet szemből, a felsőtestet szemből, a mellbimbót és a lábakat oldalról ábrázolták. Tehenet oldalnézetben jelenítettek meg, de a szarvát szemből. Tavat mindig felülről ábrázoltak, a körülötte álló fákat oldalról. A részletek eltérő nézőpontja ellenére az ember- és állatalakok, tájak mégis harmonikus egésszé állnak össze.

A művészek meghatározott mintákból dolgoztak. Az alakok megszerkesztéséhez négyzethálót alkalmaztak, ezáltal mind az alakok, mind a hieroglif jelek a rögzített arányrendszer szerint készültek.

A hieroglif jeleket, képi jellegük miatt, beépítették a jelenetekbe, pl. általában felülről az ég-hieroglifa zárja le az ábrázolásokat. A perspektíva hiányzik az egyiptomi síkművészetből: a háttérben álló alakokat gyakran az előtérben állók fölött jelenítették meg. Az egymás mellé helyezett jelenetek által alkotott képi szalagokat nevezik regisztereknek. Egy templom- vagy sírfalon lévő dombormű vagy falfestmény több, egymás fölött elhelyezkedő regiszterből áll.

A szobrok mozdulatlanul, egyenes testtartással előre nézve ábrázolják az isteneket és embereket. Az egyiptomi szobrászat fontos jellemzője a frontalitás. Az örökkévalóságnak szánt fontos tulajdonságok (pl. méltóság vagy fiatalság) megjelenítése gyakran fontosabb, mint az egyéni arcvonások ábrázolása. A kisméretű szobrok esetében azonban ezek a szigorú szabályok fellazulhatnak.

Tó ábrázolása