Bucchero-kerámia: különleges eljárással feketére égetett kerámia, a Kr. e. 7-5. század jellegzetes etruszk terméke, amelyet gyakran pecsételéssel díszítettek. A technika a Közel-Keleten is ismert volt.

Cella (naosz): az antik templom szentélye, amely az istenszobrok befogadására szolgált. A görög templomoknál ez mindig egyterű volt, a rómaiaknál (talán etruszk mintára) három egymás mellé helyezett cella állt.

Cella trichora: (latin: cella trikhora) a korakeresztény építészetben általában a sírkamra fölé épített, háromapszisos, háromkarályos, kisméretű kápolna. Magyarországon a pécsi ókeresztény temető területén, a székesegyház alatt tártak föl egy cella trichorát.

Ekhinosz: a dór oszloprendnek az oszloptörzset az abakusszal összekötő, lefelé keskenyedő kerek tagja.

Etruszko-korinthoszi vázafestészet: a korinthoszi import hatására, annak figurális díszítését utánzó jelentős etruszk vázafestő irányzat a 7-6. században.

Feketealakos váza: a Kr. e. 7. században kialakult vázadíszítő technika. Lényege, hogy háttérként megmarad az agyag vörös színe, az alakokat fekete mázzal borították, s belső részeket bekarcolással és vörös-fehér kiegészítő színekkel díszítették. Tágabb értelemben az összes így készült vázát így hívjuk, szűkebben csak az emberalakokat fő helyen és méretben megjelenítő munkákat.

Hippodamoszi városépítészet: a görög világban kialakult várostervezési elvek, melyeket a milétoszi Hippodamosznak (Kr. e. 5. század) tulajdonítanak. Jellemzője a szabályos utcahálózat, a városrészek funkció szerinti elkülönítése, az éghajlati, társadalmi, közigazgatási szempontok figyelembe vétele, valamint a földrajzi környezethez való alkalmazkodás.

Hüdria: nagyméretű, két oldalsó és egy hátsó füllel ellátott vízhordó edény, többek között a görögök egyik kedvelt vázaformája.

Kratér: kétfülű, széles szájnyílású, nagyméretű görög vegyítőedény. Fülének elhelyezkedésétől és formájától, illetve a test kiképzésétől függően több fajtája is ismert (kehely-, harang- stb.).

Toszkán oszloprend vagy etruszk oszloprend: a dór oszloprendből az itáliai Etrúriában (a mai Toszkána) kialakult, annál valamivel karcsúbb oszloprend, amelynél a dórnál némileg karcsúbb oszlop felülete sima, nem tagolja kannelura, fejezetének pedig nem csak párnatagja, hanem abacusza is kör alaprajzú. Nyaktagját gyakran díszíti rozetta. Az oszlop alacsony oszloplábon áll. Az itáliai quattrocento építészetben különösen kedvelt volt (pl. Cancelleria, Róma, belső udvar).

Vörösalakos váza: a Kr. e. 6. században megjelenő athéni vázadíszítő technika: a feketealakos vázával ellentétben itt az alakokat hagyták meg eredeti színükben, s belső vonalakat finom ecsettel vitték fel. Ez a megoldás sokkal alaposabb, részletgazdagabb és kifejezőbb volt.