Új-sumer építészet
A korszak építészetét jobbára a szentélyek képviselik. A korábbi épületek helyén a III. uri dinasztia (Kr. e. 2112-2004) királyai építették a város legfontosabb istenségének, Nannának a szentélykörzetét. Az egyes építményeknek nincs egységes alaprajza, a legtöbb szentély-együttes négyzetes alaprajzú, nagy udvarok köré rendezett helyiségek sorozatából áll. A korszak építészetének jellegzetes építménye Nanna isten zikkuratja Urban. A szentélyt Ur-Nammu kezdte el építeni, az építkezést fia, Sulgi fejezte be. Az uri zikkurat egy négyzetes alaprajzú, háromszintes, vályogtéglából emelt építmény, amelyet kívülről égetett téglából álló burkolat borított. Az építmény legfelső szintjén kapott helyet a szentély. Hasonló zikkuratokat építettek Eriduban, Urukban és Nippurban is. Mindegyik egyazon terv alapján készült: egy négyzetes alaprajzú teraszból, illetve három, egymást derékszögben metsző és a felső szentélyhez vezető lépcsőfeljáróból állt.