Babilóni szentélytípus: Babilóniában elterjedt szentélytípus. Minden jelentős babilóniai város több szentéllyel is rendelkezett, azonban az egyes templomok nem voltak azonos alaprajzúak. Az ubaid kori és korai mezopotámiai szentélyek alaprajza háromosztatú, később azonban ez már nem volt általánosan jellemző. A babilóniai szentély/templom önálló egység, nem része a palotakomplexumnak, a kettős templom nem jellemző, a szentélyek többségéhez ún. déli típusú zikkurat tartozott.

Elefántcsont-művészet (Mezopotámiában): elsősorban az újasszír időszakból ismert. Az asszír elefántcsont-faragás leginkább az egyik asszír fővárosban, Kalhuban előkerült több ezer elefántcsont tárgyon tanulmányozható. A faragványok stílusa a domborművek stílusát követi.

Girland:asszír palotadomborművek sormintát követő díszítőeleme.

Istenszimbólumok: istenségekre utaló vallási szimbólumai. Mezopotámiában a leggyakrabban sztéléken, illetve pecsétlők domborműves jelenetein tűnnek fel. A legismertebbek a kassu kori babilóni kudurrukon, az újasszír királyok sztéléin megjelenő istenszimbólumok. Például Samas szimbóluma a nap, Istáré az esthajnalcsillag.

Kapuőrző kolosszus: az asszír és a perzsa királyi paloták kapuiban bajelhárító céllal felállított nagyméretű szobrok. A párban felállított szobrok keveréklényeket ábrázolnak: emberfejű szárnyas bikát, illetve emberfejű szárnyas oroszlánt.

Kettős templom: az ókori Asszíriában jellemző templomtípus. A két istenség tisztelete egy szentély-együttesen belül, egy-egy szimmetrikusan kiépített szentélyben zajlott. Ilyen szentély például az assuri Anu és Adad szentélykörzet, illetve a Szín és Samas körzet.

Keveréklények: a mezopotámiai mitológiában és mágiában megjelenő természetfeletti lények. Az általában ember alakú isteneket ábrázoló kultuszszobrokkal szemben az állat és ember részekből összeállított keveréklények démonok, pl. skorpió-ember, hal-ember, kecske-ember, stb. Amuletteken és pecsétlők ábrázolásain jelennek meg.

Kultusz-szobor: az ókori vallások kultikus tiszteletben részesített szobra. A szoborban az istenséget jelenvalónak tekintették. Az istenség szentélyében lakik, ellátásáról a szentély papjai gondoskodnak. A kultusz lényegi elemeit a napi, rendszeres áldozatok és az istenségek ünnepeinek megtartása jelenti. Az ókori-keleti szentélyekben a szobor udvartartását az istenség köréhez tartozó kisebb istenségek, a személyzetét pedig a templomban szolgáló papok jelentették. Az isten ellátását a szentély vagyona és a fogadalmi felajánlások biztosították. A kultuszszobrot szent tárgynak tekintették és az előírásoknak megfelelően kezelték. Anyaga általában valamilyen értékes fa, pl. ébenfa. Ruházata és a díszítése egyedi.

Mázas tégla: a mezopotámiai építészetben használt faldíszítési mód. Az eljárás során a kiégetett téglára mázat vittek, majd újra kiégették. A mázas tégla használata elsősorban a babilóniai és az elámi építészet sajátja, innen kerül át a perzsa építészet hagyományába.

Palotadomborművek: az újasszír időszak királyi palotáinak faldíszítési eljárása. A palotadomborművek témája szerint általában a következő típusokat szokták megkülönböztetni: áldozati jelenetek, vadászjelenetek, bankettjelenetek és harci eseményeket ábrázoló jelenetek. A legismertebbek Kalhu, Dúr-Sarrukín, és Ninive királyi palotáinak domborművei.

Szárnyas géniusz: az asszír palotadomborművek áldozati jelenetein megjelenő jellegzetes alakok. Az alakok istenségeket jelenítenek meg jellegzetes attribútumaikkal, esetleg az istenségre utaló fejjel. Az alakoknak két pár szárnyuk van. Jellemzően libációs szertartást végeznek.

Szarvkorona: ókori mezopotámiai vallási szimbólum. Anu, később Enlil, illetve Assur istenségek szimbóluma. Az isteni rang, az isteni hatalom egyik szimbóluma az ókori sumer, babilóni és asszír kultúrákban. Később a perzsa ikonográfia részévé válva a palotabejáratoknál felállított szárnyas kolosszusokon jelennek meg.

Sztélé: domborműves jelenetet és/vagy feliratot tartalmazó faragott kő. A domborműves jeleneteket tartalmazó sztélék képmezőit regiszterekre, azaz sávokra osztották, vagy a teljes képmezőn egyetlen összefüggő kompozíciót ábrázoltak.

Zikkurat: a mezopotámiai toronytemplom akkád elnevezése. Számos mezopotámiai város istenének templomkomplexumához hozzátartozott egy magas, lépcsőzetes teraszokat tartalmazó kultikus építmény, amelynek a tetején szentély állt. Két főbb típusa ismert: az egyik a korai, ún. déli típus négyszögletes alaprajzzal és külső lépcsőfeljárókkal, a másik, az északi típus, amelynek nem voltak lépcsőfeljárói és a zikkurat egy nagyobb komplexum része volt. Bár a teraszra épített templom hagyománya visszanyúlik az Ubaid korig, az első általunk ismert toronytemplomokat Úr-Nammu építette a III. uri dinasztia korában Urban és Eriduban. Legismertebb a babilóni zikkurat, amely Marduk isten szentélykörzetéhez tartozott.