E században teljesedik be az a folyamat, amelyet az archaikus nagyszobrászat kezdett el. Az új stílusnak már az ókorban is a szigorú stílus nevet adták. Nem annyira azért, mert a szobrokról eltűnt az archaikus mosoly, hanem mert ezt az ábrázolásmódot a szigorú szerkesztettség, az egyszerű, de feszes megfogalmazás, a letisztult kifejezés jellemezte. Ekkor jelenik meg az a két fogalom, mely az európai szobrászat alapjává válik. A ponderáció mérlegelést, kiegyensúlyozást jelent, és a test különböző részeinek eltérően mozgó tagjainak harmonikus egyensúlyba való feloldódását jelenti. A másik, eredetileg az előzővel szinonim fogalom a kontraposzt, amely ellentétet jelent, és tulajdonképpen a ponderáció következetes megvalósítása. E fogalmak legjobban egy műalkotáson magyarázhatók. A perzsa háborúk évtizedében készült egy ifjúszobor, mely a Kritiosz-kurosz nevet kapta, és amelynek megformálása láthatóan eltér a korábbi kuroszoktól. A testsúlyt jórészt a bal láb tarja, a másik csak könnyedén támaszt, a bal csípő magasabban van, a fej enyhén jobbra fordul, a jobb váll kicsit előrébb van a balnál. A sokféle, sokszor ellentétes mozdulat harmonikus egyensúlyban oldódik fel.