Az agora és a jellegzetes épületek

Az agora eredetileg a piac és a népgyűlés helye volt, később lett társadalmi-politikai központ is, ahová a főbb középületeket, azaz a közigazgatási épületeket, a bíróságokat, sok esetben a templomokat vagy az adott város védőistenének, és a főbb istenek oltárát elhelyezték. A hellenizmus időszakában kezdték oszlopos vásárcsarnokkal, ún. sztoával határolni.

A görög építészetre a szabálytalan formájú, faragott kövek használata volt jellemző: e köveket oly pontosan illesztették össze, hogy a falat a kövek önsúlya mellett ezen illesztés tartotta össze. Ezt a technikát hívják tektonikus falazásnak. A hellenizmus időszakában jelenik meg a szabályos, hasáb alakúra faragott kövekkel való építkezés, a kváderkő-falazás.

A görög (és római) világ jellegzetes építményének tartják a hatalmas félköríves nézőtérrel lezárt színházat. Ez az épületfajta mégis viszonylag későn, csak a Kr.e. 5. század körül vált állandó építménnyé, addig ideiglenesen felhúzott épületekben játszottak. Később megjelent a mesterséges magasítás, tehát síkságon is lehetett építeni.

A Kr.e. 6. századtól ismert a gümnaszion, a tornacsarnok. Eredetileg testnevelésre szolgált, majd fokozatosan épült ki: az 5. században szellemi nevelésre szolgáló helyiségekkel látták el, a hellenizmus korában pedig külön részt tartottak fenn a hivatásos versenyzőknek.

A sztoa a korábbi előzmények után a hellenisztikus időszakban terjedt el. Egyik hosszanti oldalán fallal lezárt, a másikon oszlopsorral szegélyezett épületről van szó, melynek fő funkciója a kereskedelem és az időjárás viszontagságai elleni védelem volt. Leggyakrabban egyszintes, egyenes vonalban futó épületről van szó, de már a kori időkben is létesült emeletes oszlopcsarnok is, és derékszögű alaprajzról is tudunk.

A buleutérion, azaz a tanácsház a városi élet fontos színhelye volt. Két nagyobb részből állt, a négyzetes oszlopos előcsarnokból, és a többnyire félköríves, ritkábban háromoldalas lépcsős padsorokból, melyek körülvették a szónoknak hagyott térséget. Csak olyan városnak volt, amely a hellenizmus időszakában is megőrizte belső önállóságát.

E fejezet végén kell megemlékezni egy, a római császárkorban élt görög utazóról, Pauszaniaszról, aki híres útikönyvében megörökítette a Peloponnészosz és Közép-Görögország keleti részének akkor látható épületeit, így nagyon sok, azóta eltűnt középületet és templomot az ő beszámolójából ismerünk.