Berlin-festő (Kr. e. 500-460 k. működött): Késő-archaikus vázafestő, aki mind fekete-, mind vörösalakos technikával dolgozott (az utóbbi tevékenysége a jelentősebb). Monumentalitás, líraiság és kiváló anatómiai érzék jellemzi. Többnyire egy- v. kétalakos képeket festett. Több mint 200 művét ismerjük, ilyenek az Apollón a tengeren, Hermész és szilénosz.

Brügosz-festő (Kr. e. 5. sz. 1. Negyedében működött): Jelentős késő-archaikus vörösalakos vázafestő, aki főleg külixeket festett (egy italáldozatot bemutató istennőt ábrázoló munkája a Szépművészeti Múzeumban látható). Műveit a mozgalmasság és a régi mesterek vívmányait utánzó archaizálás jellemzi (pl. Trója pusztulása).

Dipülón-festő (Kr. e. 8. sz. 2. Negyedében működött): Geometrikus vázafestő, a figurális festészet úttörője. Művei sírokból kerültek elő. Fellépésével és a figurális ábrázolás megjelenésével lehetővé vált egyes alkotók és iskolák elkülönítése.

Durisz (Kr. e. 510-460 közt működött): Késő-archaikus görög vörösalakos vázafestő. Munkásságát rendkívüli témagazdagság, kompozíciós változatosság és ötletesség jellemzi. Több mint 200 vázáját ismerjük, ilyenek pl. a Mulatozó szatírok és a Fegyverkezés.

Epiktétosz (Kr. e. 6. sz. utolsó negyedében működött): Késő-archaikus görög vázafestő, a vörösalakos technika egyik úttörője, főleg külixeket festett.

Ergotimosz (Kr. e. 6. sz. 2. negyedében működött): Jelentős görög fazekasmester és műhelytulajdonos. Műhelyében több híres vázafestő is dolgozott. Ilyen volt pl. Kleitiasz, akivel közös műve a híres François-váza.

Euphroniosz (Kr. e. 520-480 közt működött): Görög fazekasmester és vázafestő, a korai vörösalakos vázák egyik legjelentősebb festője. Főleg nagyméretű vázákat festett, monumentális stílusban, ezért elképzelhetőnek tartják, hogy festményeket is készített. 500 után már csak mint fazekasról hallunk róla.

Euthümidész (Kr. e. 6. sz. utolsó negyedében működött): Jelentős korai vörösalakos vázafestő, főleg nagyméretű vázákat dekorált. Euphroniosz vetélytársa, egyik amphoráján ez a felirat olvasható: „Ilyet nem csinál Euphroniosz”.

Exékiasz (Kr. e. 6. sz. 3. negyedében működött): Görög fazekasmester és a legnagyobb feketealakos vázafestő, emellett agyagtáblákat is dekorált. Művészetében tökélyre fejlesztette a lélek- és jellemábrázolást, a drámaiság kifejezését. Különösen a mitológiai témákat kedvelte. Egy amphorája a Szépművészeti Múzeumban látható. Főbb művei: Akhilleusz és Aiasz kockajátéka, Aiasz öngyilkossága, Dionüszosz a tengeren.

Gorgiasz (530-500 közt működött): Archaikus görög szobrász, Plinius szerint az egyik legjobb. Az Akropoliszról öt szobortalapzata került elő, és feltehetőleg egy koré-torzó is az ő alkotása.

Kimón (Kr. e. 6. sz. vége): Késő-archaikus görög festő, a hagyomány szerint a rövidüléses beállítás kitalálója, az arcjáték, az erek és a ruharedők ábrázolásának megújítója. Műveiről csak a kortárs vázaképek nyomán alkothatunk fogalmat.

Kleitiasz (Kr. e. 6. sz. 2. negyedében alkotott): Kiemelkedő feketealakos vázafestő, aki miniatürizáló stílusával iskolát teremtett. Legismertebb műve az Ergotimosz fazekassal közösen készített François-váza.

Plinius Secundus, Gaius id. (Kr. u. 23 – Kr. u. 79): Római író. A Naturalis historiae libri XXVII (Természetrajz) szerzője, könyvében összegyűjtötte és összefoglalta az ókor egész természettudományi ismeretanyagát. A 160 sűrűn teleírt tekercs unokaöccsére ifjabb Pliniusra maradt, mikor áldozatul esett a Vezúv kitörésének, amely elpusztította Pompeit és Herculáneumot. Könyveiben nem csak természetrajzzal foglalkozott, az egész római kultúrát és gyökereit hozzáférhetővé tette későbbi nemzedékek számára. A művészettörténet számára az ásványokról és a művészetekről, szóló fejezetei (XXII-XXVII. könyv) a legfontosabbak, melyben számos antik művet és művészt ismertet. (Megjelent magyarul: Caius Plinius Secundus: Természetrajz az ásványokról és a művészetekről. Enciklopédia, Budapest, 2001) A festőkről szóló történetei ismertek voltak – és mintaként szolgáltak – a középkorban is, de a reneszánsz idején újra és újra hivatkoztak rá.

Rhoikosz és Theodórosz (Kr. e. 6. sz. 2. fele): A hagyomány szerint szamoszi ezermesterek, akik a Héra-templomot (a Héraiont) építették, ezenkívül nekik tulajdonítják az agyag- és bronzszobrászat feltalálását.

Szophilosz (Kr. e. 600-570 közt működött): Athéni feketealakos vázafestő, az első, akit név szerint ismerünk. Pályáját korinthoszi díszítésű vázákkal kezdte, ezután tért át az emberalakos jelenetekre (Patroklosz halotti játékai, Péleusz és Thétisz lakodalma).