A "kép" átalakulása

A számítógép-művészet megjelenése, a tudományos alapokon nyugvó optikai kísérletek, a kinetikus művészet, Vasarely "planetáris folklór"-gondolata a '60-as évektől új utat mutatott a képzőművészetnek. A technológia nemcsak a művészetet, hanem az "életet", a mindennapokat is átalakította és alakítja jelenleg is. Ahogy Hannes Böhringer filozófus mondja, ez az általános változás - helyzet - kihívás a művészet számára, és a konceptualitás új módjait veti fel, hiszen kényszeríti a művészetet arra, hogy újradefiniálja önmagát. Talán ezért vált olyan elterjedtté, már-már közhelyszámba menően, a létrehozott kép tükörként való használata a videóművészetben. A számítógép-művészet vesztett különlegességéből megjelenésének idejéhez képest: ma már elterjedt és általános a számítógép-használat, és lassan általánossá válik az 1989-ben a MIT-ből útjára indított Internet is (amely, az interaktivitás megjelenésével, a néző-műalkotás viszonyát is átalakította).

Az Alberti által megfogalmazott, évszázadokra meghatározó "a kép ablak a valóságra"- gondolat érvényét veszteni látszik. A technológiában rejlő lehetőségek átalakítják a hagyományos képalkotás módjait: a monitoron megjelenő, digitalizált kép megszünteti, szükségtelenné teszi a festészethez, grafikához, szobrászathoz stb. hagyományosan nélkülözhetetlen anyagot, a műalkotás háromdimenziós, "tapintható" valóságát. Ezzel a kérdéssel is foglalkozott Marshall McLuhan szociológus-médiateoretikus (akinek alapvető könyve, melyben felveti az "elektronikus falu" gondolatát, 1965-ben jelent meg, és először a Fluxusra, mindenekelőtt Nam June Paikra gyakorolt mély hatást), a McLuhan-i gondolattal pedig Gary Hill Cut pipe (Elvágott cső) c. alkotásában 1992-ben. A tapintás úgy jelent meg ebben a munkában, hogy a félbevágott cső két, egymással szembenálló végén egy-egy monitoron két-két emberi kéz jelent meg, belülről "tapintva" a monitort.