Deák Ébner Lajos
(1850-1934): Magyar festő. 1968-73 között Münchenben tanult, majd Párizsba költözött. Festett Berbizonban, nagy hatással volt rá Munkácsy és Millet. 1874-tól kezdve egy évtizedig a nyarakat Szolnokon töltötte, a szolnoki festészet egyik legjelentősebb képviselője lett. A 80-as években hazatelepedett, tanított a Női Festőiskolában, és freskómegbízásokat is kapott.

Ferenczy Károly (1862-1917): Magyar festő, a magyar festészet egyik legjelentősebb alakja. A nyolcvanas évek végén Párizsban az akadémián tanult, majd Szentendrén (1889-1892), Münchenben (1893-1896), Nagybányán (1896-1905) élt és dolgozott. 1905-től a budapesti Mintarajztanoda, később Képzőművészeti Főiskola tanára volt haláláig. A nagybányai festészet nagyhatású alakja és vezéralakja, aki tájképeket, portrékat, figurális képeket egyaránt festett.

Hollósy Simon (1857-1918): Magyar festő, a 80-as években Münchenben tanult, majd ugyanitt magániskolát nyitott. Stílusát ekkor az úgynevezett finom naturalizmus jellemzi, amelyet a francia Bastein-Lepage és a német Leibl hatására alakított ki, és amely az iskolájába járó tanítványai műveit is jellemzi. Zsánerképeket, majd a kilencvenes években történelmi képeket festett. 1896-ban többedmagával megalapította a nagybányai festőtelepet. Később szakít a csoporttal és élete hátralevő részére Técsőn telepedett le.

Iványi Grünwald Béla (1867-1940): Magyar festő. A 80-as években Münchenben Hollósynál, majd Párizsban tanult. Alapító tagja volt a nagybányai művésztelepnek. Az 1900-as években a nagybányai „neosok” hatására stílusa megváltozott, majd a kecskeméti művésztelep vezetője lett.

Kernstok Károly (1873–1940): Festő. Az Iparművészeti Iskolában, 1892-től Münchenben Hollósy Simonnál, 1893-95-ben a párizsi Julian Akadémián tanult. 1896-ban hazatért és három évig a Benczúr vezette mesteriskola növendéke volt. Korai életképei (Agitátor, 1897; Hajóvontatók, 1897) a magyar kritikai realizmus jellemző termékei. A nagybányai festők hatása alá kerülve a realista ábrázolás plein air lehetőségét kereste (Szilvaszedők, 1901).1906-os párizsi tanulmányútja után megváltozott stílusa, nagyméretű, dekoratív kompozíciókat, stilizált, formát és vonalat hangsúlyozó posztimpresszionista képeket festett (Lovasok a vízparton, 1910), 1907-től a Nyolcak egyik vezetőjeként az új festői törekvések egyik élharcosa. Ady barátja, a radikális értelmiség jellegzetes képviselője. 1911-ben a Schiffer-villa, 1912-ben pedig a debreceni vármegyeháza számára festett dekoratív üvegablakokat, s ugyanebben az évben készült el Ősvadászok című falfestménye is (Vas utca). 1919-ben emigrált, 1926-ig Berlinben tartózkodott. Ekkor visszatért Magyarországra. Budapesten s főként Nyergesújfalun élt. Ez időben festette Utolsó vacsora című expresszionista művét és naturalisztikus tájképeit. Élete utolsó szakaszának munkássága az etruszk festészet hatását tükrözi (Szép Heléna elrablása, 1933; Sírbatétel, 1934). Jelentős rajzművészete is, rézkarcokat is készített. Előadásai és cikkei gyakran jelentek meg a művészeti és napilapokban.

Körösfői-Kriesch Aladár (1863-1920): Magyar képzőművész, író. Született Kriesch Aladár, 1907-ben vette fel a Körösfői előnevet. A pesti Mintarajztanodában 1880-tól Székely Bertalan és 1882-től Lotz Károly volt a tanára. 1888-ben tanársegéd lett a Műegyetem rajzi tanszékén, 1889-ben Münchenben Liezen-Mayer Sándornál tanult, majd Velencében folytatta tanulmányait, 1891-ben római ösztöndíjas Nagy Sándorral együtt, akivel a későbbiekben rendszeresen együtt dolgozott.1901-ben Gödöllőn telepedett le, ahol 1903-ban szervezni kezdte a szövőiskolát, amely a Gödöllői művésztelep kiindulása volt. Később többen, így Nagy Sándor is ide költözött. Történelmi festőként indult, számos iparművészeti tervet, illusztrációt, valamint monumentális dekorációt készített.

Millet, Jean-François (1814-1875): Francia festő, a 40/50-es években a realizmus kiemelkedő mestere Courbet mellett, stílusára Daumier is hatott. Életképeket és tájképeket egyaránt festett, elsősorban Barbizonban, s mindkét műfajban a bensőségességre, a természet és az ember szoros kapcsolatának bemutatására törekedett.

Nagy Sándor (1869-1950): Magyar képzőművész, író. 1886-tól két évig a pesti Mintarajziskolában Székely Bertalan volt a tanára. 1891-ben római ösztöndíjas volt, 1892-ben Párizsban a Julian Akadémián tanult. 1895-ben Körösfői-Kriesch Aladárral együtt Erdélyben dolgozott, iparművészeti tervezéssel is foglalkoztak, 1900-as párizsi világkiállításon díjat nyertek, miként az 1902-es torinói világkiállításon is. 1907-ben költözött Gödöllőre, és részt vett a művésztelep munkájában. Számos illusztrációt, freskót, és üvegablaktervet készített, amelyek közül kiemelkedik a Marosvásárhelyi Kultúrpalota és a Pest erzsébeti templom díszítése.

Perlrott Csaba Vilmos (1880–1955): Festő. Tanulmányait az Iparrajziskolában kezdte, Budapesten, majd Koszta Józsefnél és Nagybányán tanult. Párizsban egy ideig a Julian Akadémiára járt, ahol J. P. Laurens volt mestere, majd 1906-ban H. Matisse tanítványa lett. A Salon d'Automne 1907-es tárlatán hét képével szerepelt a Fauve-ok termében. Ettől kezdve rendszeresen részt vett kiállításokon. 1909-ben a párizsi Galerie Veilben Metzingerrel és a. Derainnel rendezett kollektív kiállítást. 1911-ben ösztöndíjjal Spanyolországban járt. 1914-ben jött vissza Budapestre. Korai munkái, (pl. Cigányok a csűrben, 1904) a nagybányai iskola stílusában készültek, majd Greco, a Fauve-ok és főleg a kubizmus hatott rá. Egyes rajzaiban analitikus formabontó kísérletek mutatkoznak (Lőcsei templom belseje). Tájképein Cézanne, csendéletein néha Braque hatása érződik. Később visszatért a posztimpresszionizmushoz. A 30-as években festett aktos kompozíciói Gauguin hatását mutatják. Litográfiái külön albumban jelentek meg.

Réti István (1872-1945): Magyar festő, a nagybányai művésztelep egyik alapító tagja. Münchenben Hollósy Simon tanítványa volt, majd Thorma Jánossal együtt szervezte meg a Hollósy körüli csoport Nagybányára költözését. 1902-ben az itt megalakult Szabadiskola tanára lett, 1913-tól a budapesti Képzőművészeti Főiskolán is tanított, amelynek reformjában Lyka Károly mellett közreműködött, és 1928-35 között a rektora volt. 1944-ben jelent meg Képalkotó művészet című, 1954-ben pedig a nagybányai művésztelepről írt könyve.