Preisich Gábor (1909-1998): Építész, c. egyetemi tanár, számos építészeti díj kitüntetettje. Karlsruhéban és Budapesten tanult, 1930-ban szerzett építész-diplomát, tagja volt a CIAM magyar csoportjának, hozzájárult a modern építészet elterjedéséhez. Budapest építésében tevékenykedett: 1953-55 között Budapest főépítésze, 1956-70 között a BUVÁTI főépítésze. Egyedi épületek tervezésében (Bartók lakóház és [Simplon] mozi - 1934; MÉMOSZ székház - 1948; Lágymányos bérházsor -1957) és városrendezési tervek készítésében (1953, 1960) vett részt. Jelentős szakírói munkássága: Buda visszafoglalásától napjainkig négy kötetben öleli fel Budapest városépítészetének történetét (I.-1960; II.-1964; III.-1969; IV.-1998).

Szendrői Jenő (1913-1998): Építész, Ybl- és Kossuth-díjas. Tanulmányait Budapesten (1930-35), majd Bécsben (1935-37) végezte. Az IPARTERV egyik létrehozója (1948, 1951-től főmérnöke) és a 2. sz. Gép- és Vegyipari Tervezőiroda vezetője, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke (1970-72), az építész mesteriskola vezetője (1955-60). Legjelentősebb műveit általában Lauber Lászlóval tervezte: Honvédelmi Minisztérium (1949-53), Agrártudományi Egyetem (1949-50), Vas- és Fémipari Kutató Intézet (1950), Dunaújvárosban a Vasmű igazgatósági épülete (1952-53) és Budapesten a Hiradástechnikai gyár épülete (Arnóth Lajossal, 1963). Szakírói munkássága az ipari építészet korszerű műszaki szemléletével, megvalósítási elveivel, technikájával és esztétikájával foglalkozik: Az ipari épülettervezés fejlődése 1951-ben. (Mip 1952/2); Ipari építészetünk. (1967).

Szrogh György (1915-1999): Építész. 1938-ban szerzett diplomát Budapesten. Állami és Ybl-díjas. 1948-tól állami építészeti irodákban dolgozott (LAKÓTERV, KÖZTI), a Magyar Iparművészeti Főiskola Építészeti Tanszékének vezetője (1966-76). Tervezett lakóházakat (1957-60), iskolákat (1957-61), csillagvizsgálót (1960-64), szociális otthont (1962-64), legjelentősebb művei: Dunaújvárosban a Dózsa Mozi (1951-53), Salgótarjánban a Művelődési Ház (1962-64), Budapesten a Körszálló (1964-67). Építészetét egyéni hangú könnyed formaalkotás jellemzi, vasbeton-üveg kombinációjú épületei sajátos kompozícióként szervesen illeszkednek a városképi környezetbe.

Weiner Tibor (1906-1965): Építész, a dessaui Bauhausban szerzett diplomát 1929-ben. 1931-ben a Szovjetunióba megy tanárával, Hannes Mayerrel és más Bauhaus-növendékekkel, ahol iskola- és várostervezésben vesz részt. 1937-39-ben Franciaországban, majd 1939-48 között Chilében tervez és tanít. 1948-ban visszatér Magyarországra, ahol az első szocialista város (Sztálinváros, 1961-től Dunaújváros) vezető tervezőjeként (1949-56) várostervezési terveket és lakó- és középületek terveit készíti. 1951-től a BME docense, 1952-56 között a Magyar Építőművészetfőszerkesztője. Írásaiban a formalizmus és a szocialista realista építészet karakterével foglalkozik.