Bauhaus: (német - „építés” és „ház” szó összetétele) Művészeti iskola, amelyet 1919-ben Walter Gropius építész alapított Weimarban. A Bauhaus-iskola 1925-ben Dessau-ba költözött, majd 1933-ban felszámolták. Hallgatói komplex művészeti képzést kaptak. (építészet, tipográfia, fotó, színház, design stb.) Az intézmény tevékenysége nagy hatást gyakorolt a modern építészetre. Tanárok: L. Feininger, P. Klee, O. Schlemmer, J. Albers, Breuer Marcel, Moholy-Nagy László.

De Stijl:Theo van Doesburg kezdeményezésére 1917-ben alakult holland folyóirat és művészcsoport. Törekvésében a személyes formák kerülésével a kubista absztrakció felé halad. Legmarkánsabb képviselője Piet Mondrian síkkompozíciói.

Historizmus: a képzőművészetben a múltból ismert stílusoknak mindenkori tudatos felhasználását jelenti. Ennek oka és célja több féle lehet, a 19. században azonban a romantikától kezdve elsősorban a nemzeti múlt felé fordulással volt összefüggésben. A középkori stílusok mellett a század folyamán szinte az összes történeti stílus másolásával vagy elemeinek felhasználásával találkozhatunk, összefüggésben az egyre elmélyültebb művészettörténeti kutatásokkal.

Konstruktivizmus: (latin - construere „összeszerkeszteni”, „építeni” szóból) Az 1910-es években megjelenő orosz, absztrakt művészeti irányzat. A művész mint mérnök szerkeszteti meg a síkok, tömegek, terek logikai rendszerét. Az ábrázolás szerkezeti összetevőit a síkok, tömegek és terek matematikailag leírható formai rendjéhez kívánta igazítani. Az anyag öntörvényűségéhez való alkalmazkodást hirdette, újszerű, térkonstrukciós lehetőségek hangsúlyozásával. A kubizmusból nőtt ki. Megfogalmazza a „gondolkodó”, természetet maga mögött hagyó, nem ábrázoló művészet létjogosultságát. Képviselői: V. Tatlin, A. Pevsner, Naum Gabo, Liszickij Tatlin, Malevics és Rodcsenko. Hatással volt az építészet megújulására. Lásd. Stijl, De; Bauhaus; New Bauhaus.

Kubizmus: (latin, cubus-kocka) 1907-től az 1920-as évekig tartó festészeti irányzat. Az afrikai szobrok és Paul Cézanne hatására a motívumokat nem perspektivikusan, hanem geometrikus sémákra redukálva ábrázolják. Jelentős képviselői: Pablo Picasso, Georges Braque, Juan Gris.

Mobil: „mozgó szobor”. A kinetikus szobrászat (görög - Kineiszthai: „mozdulni” szóból”) 1950-es évektől elterjedt produktumainak egységes elnevezése. A mobil gyakran elektromos árammal is működtethető; különleges szín-, fény- és hanghatást kelt. (Alkotók: Alexander Calder, Nicolas Schöffer, Haraszty István)

Neoplaszticizmus:Piet Mondrian 1920-ban megjelent röpiratának címe, melyben a festészeti törvényeket újrafogalmazza és eljut az ábrázolás végletes leegyszerűsítéséig. Vízszintesek és függőlegesek matematikai egységére törekszik, fekete, fehér és a három alapszín segítségével. (kék, vörös, sárga)

Rayonizmus: (francia - rayon: „sugár” szóból) 20. századi, orosz festészeti irányzat, mely Natalia Goncsarova és Mihail Larionov alkotópáros nevéhez fűződik. Az 1910-es években Moszkvában életre kelt rayonizmus a kubizmus és a futurizmus stílusjegyeit ötvözi és fejleszti tovább. A kép alkotóelemének a fényt tekintették. A fénysugár változékony mozgása, tárgyakat érintő és elengedő áramlása művészetük témája.

Stijl, De: (holland - „stílus” szóból) holland művészcsoport, melyet 1917-ben Piet Mondrian és Theo van Doesburg szervezett egységgé. Az azonos nevű folyóirat a neoplaszticizmus gondolatainak terjesztésére és megőrzésére született. Tagjai: Gerrit Thomas Rietveld, Pieter Oud, Georges Vantogerloo, Huszár Vilmos

Szuprematizmus: (latin - supremus: „legvégső”, „végső”, illetve a „szupremácia”, felsőbbrendűség szóból) Kazimir Malevics orosz művész, 1915-ben megjelent kiáltványában nevezte szuprematizmusnak az általa szellemi síkon megalkotott új irányzatot. A szuprematizmus tárgy-és funkciónélküli művészetet jelent. A geometrikus absztrakció korai megjelenési formája.