Breuer Marcel (1902–1981):magyar származású építész, bútortervező. 18 évesen, 1920-ban érkezett Weimarba, ahol a Bauhaus művészeti iskola hallgatója lett. Kezdetben fából tervezett és készített kényelmes, egyszerű szerkezetű bútorokat és építésznek készült. Kidolgozta lakberendezési-, belső- és monumentális építészeti rendszerét. 1924-ben Párizsba ment, ahol találkozott Le Corbusier-val. 1926-ban W. Gropius visszahívta tanítani a Dessauba költözött Bauhausba, ahol az asztalosműhely vezetését bízta rá. Itt fejleszthette ki a formatervezés és a tárgyalkotás remekét – a róla elnevezett, krómozott, acélcsövekből hajlított vázú bútorcsaládot. A csőbútor a konstruktivista szellem és a gyakorlati formatervezés találkozása. Sikerét különleges esztétikai hatása mellett, praktikus használati értéke, tömegtermelésre is alkalmas anyagai, szerkezete miatt méltán megérdemelte. 1933-ban a Bauhaus feloszlatása után W. Gropiussal menekült. 1935-ben Angliában dolgoztak együtt, majd 1937-től Amerikában a Harvard Egyetem építészkarán helyezkedtek el. Az egyetemi oktatói feladatok mellett, főként családi házakat tervezett. Breuer házai megőrizték a Bauhaus hagyományait és az angol építészet szellemében, új stílusjegyekkel gazdagodtak.

Feininger, Lyonel (1871–1956):német származású amerikai festő. Zenei pályára készült, majd 1887-ben Németországba látogatott. Elhatározta, hogy képzőművész lesz. 1912-ben hatott rá a kubizmus. A kubizmus egyenes síklapokból építkező képalkotó rendszerét megtartotta. 1915-1919-ben áttetsző színekkel dolgozott és képei megközelítették a nonfigurativitás határát. W. Gropius 1919-ben meghívta Weimarba, ahol 1933-ig a Bauhaus tanára lett. Művészete a Bauhausban bontakozott ki. Szívesen ábrázolt városrészleteket, tengert csónakokkal. Karikatúrákat is készített. Megfigyelte a fénysugarak változó színárnyalatait. 1937-ben elhagyta Németországot és New Yorkban telepedett le, ahol haláláig alkotott. Kedvelt technikája lett az akvarell, alkotásai zeneibbek, színei sűrűbbek lettek. Képei: Manhattan építészete, Az óceán látképe.

Gabo, Naum (1890-1977):orosz származású szobrász, A. Pevsner testvére. Párizsban készítette szoborműveit. Pályája kezdetén a kubisták művészete hatott rá, majd a konstruktivista, később a nonfiguratív szobrászat felé fordult. 1922-ben Berlinben E. Liszickijjel és Moholy-Nagy Lászlóval dolgozott együtt, majd Franciaországban az Abstraction-Création csoport művészi tevékenységében vett részt. Londonba, majd 1946 után az Egyesült Államokba költözött. Szobrainak, konstukcióinak érdekessége, hogy kísérleti anyagokból, celluloidból, fém-, és üvegkombinációkból készültek. Művein a fény, az áttetszőség, a tér felbontása, átrendezése célként jelenik meg.

Rietveld, Gerrit Thomas (1888-1964): holland építész és designer, eredetileg bútorasztalos. A De Stijl konstruktivizmusának emblematikus épületét, a Schröder-házat 1924-ben tervezi.

Goncsarova, Natalia (1881 – 1962):orosz festő, szobrász. Fiatalon érdekelte a rajz, botanika és a zoológia. 1898-ban beiratkozott a moszkvai Festészeti, Szobrászati és Építészeti Főiskolára, Truckoj szobrászati osztályába. 1900-ban kezdett kiállítani. 1904-ben végleg felhagyott a szobrászattal és intenzíven festeni kezdett. Beutazta Európát és megismerkedett M. Larionovval, aki az élettársa lett. 1906-ban közösen vettek részt az orosz művészet bemutató tárlatán Párizsban, a Salon d’Automne-on. Korai képeinek ihletője a népművészet volt. Fokozatosan szakadt el a természeti formáktól és egyszerűsítette festészeti nyelvét tömegekre, vonalakra. Élénk, erőteljes, ragyogó színekkel festett. A fénysugár megtalálásával új absztrakt művészeti stílus született, a rayonizmus. Képtémái az Erdőktől, a Macskákon (1910) át az Elektromosságig (1911) terjedtek, változtak. 1914-től a színház vonzásába kerültek mindketten. Gyagilev munkatársai lettek előbb Párizsban, majd Svájcban az Orosz Balettnél. Goncsarova színházi díszleteket festett és jelmezeket tervezett az Aranykakas című darabhoz. Folytatta a festést is, finomította rayonista stílusát. Élete végéig kísérleti csendéleteket, portrékat készített. Soha nem tért vissza Oroszországba.

Larionov, Mihail (1881 – 1964):orosz festő. 1891-ben telepedett le Moszkvában. 1898-ban beiratkozott a moszkvai Festészeti, Szobrászati és Építészeti Főiskolára. Különféle művészeti irányzatok hatottak rá. Első ismert műveAz ablak, melyen a kubizmus stílusjegyei dominálnak. Fokozatosan redukálja festészeti formáit, míg stílusát 1910-ben először nevezi el rayonizmusnak. 1912-ben manifesztumot fogalmaz meg a rayonizmusról (lucsizmus), amely a tárgyakról visszaverődő fénysugarak metszésénél kialakuló formák festészete. Larionovnak V. Tatlin tanára, míg K. Malevics barátja volt. 1912-ben kiállít a Der Blaue Reiter csoporttal. 1914-ben élettársával, N. Goncsarovával letelepszik Párizsban. Teljes érdeklődésével Gagyilev és az Orosz Balett felé fordul. Felhagy a festészettel. Díszleteket tervez, koreográfusként dolgozik, balettesztétikával foglalkozik. Nem tér vissza Oroszországba.

Rohe, Ludwig Mies van der (1886-1969): Német építész, a funkcionalizmus, ezen belül a Bauhaus jeles személyisége. 1937-től az Egyesült Államokban épít, híres mondata "Less is more," (a kevesebb több) a kifinomult, tiszta formák iránti érzékenységét tükrözik. Felfogásában az építész feladata, hogy a lehetséges funkciók optimalizálásához mérten létrehozzon egy olyan univerzális teret, mely később a részfunkciók függvényében mozgatható válaszfalakkal tovább osztható. Ezt az elvet alkalmazza mind magán házak, kiállítótermek valamint felhőkarcolók építésénél.

Mondrian, Piet (1872–1944):holland festő. 1892-től az amszterdami akadémián végezte művészeti tanulmányait. 1910-ben költözött Párizsba. Korai munkáin a kubizmus hatása érezhető. Műveit folyamatosan egyszerűsítette le tiszta formákra. Festészetének színskáláját is fokozatosan szűkítette. 1914-ben visszatért Hollandiába. Kompozícióin függőleges és vízszintes vonalakból építkezett. Az egymást derékszögben metsző vonalak által határolt mezőket kék, piros és sárga színekkel töltötte ki. 1917-ben művészeti törekvéseit a neoplaszticizmus névvel látta el és T. van Doesburggal közösen mozgalmat szervezett és folyóiratot adott ki De Stijl néven. Míg Mondrian alkotásaival bizonyította a neoplaszticizmus létezését, T. v. Doesburg az irányzat teoretikusává vált. Mondrian a huszas-harmincas években korábbi munkáinak variációit készítette el. 1938-ban Londonba látogatott, majd 1940-től New Yorkban élt. Művészetének utolsó különálló fejezete a Boogie-Woogie sorozat, melynek sajátos stílusát „metafizikus realizmus”-nak nevezte el. Az e világon túli létezővel és léttel összekapcsolódó, pozitív tartalmakat (metafizikait), a fekete szín elhagyásával, légiesen könnyed kompozíciókban újrafogalmazta és személyiségén átszűrve, láthatóvá, megfoghatóvá (reálissá) tette. Színes üvegablakokra emlékeztető, üde színű, szögletes színfoltokat festett, melyek tükrözték a feltárt, időn, téren túli, abszolút értékek világát.

Pevsner, Antoine (1886-1962):orosz származású francia szobrász. Naum Gabo testvére. A kijevi művészeti iskola elvégzése után, 1911-ben került Párizsba, ahol kapcsolatba került a kubistákkal, A. Modiglianival és A. Archipenkóval. 1915-17 között Oslóban élt, majd 1917-21-ig a moszkvai művészeti akadémia tanára volt. 1920-ban testvérével, Naum Gabo-val közösen tette közzé a konstruktivizmus elméleti megfogalmazását a Realista Manifesztumot. Dolgozott Gagyilev balett-társulatával, csatlakozott a De Stijl mozgalomhoz is. Absztrakt festményeiről és szobrairól ismert. Térkonstukciói, kezdet és vég nélkül egymásba fonódó formái, mozgó szobrai, áttetsző, sejtelmes, különleges műalkotások.

Tatlin, Vlagyimir (1885-1956):orosz festő, grafikus, konstruktőr. M. Larionov tanítványa volt. Hatott rá a futurizmus és a kubizmus. Fiatalon Párizsban járt. 1913-ban szobrászattal kezdett foglalkozni. A világot mechanikus, gépszerűen működő egységnek képzelte el. 1913-1915 Moszkvában szabadon álló fa-és fémkonstrukciókat épített. Az orosz konstruktivizmus alapító tagjaként kiáltványt fogalmazott meg, melyben kifejtette a természettől megszabadított művészet logikailag újragondolt irányzatát. A statikailag erős, épületekből kiemelt, nagyméretű tartó szerkezetek önálló megépítése, műalkotássá formálása foglalkoztatta. Kedvelt anyagai: a vas, fémek, fa, beton. Leghíresebb munkája a III. Internacionálé emlékművének terve (1920), mely Tatlin elgondolása szerint vasból és üvegből készült volna el. Az emlékmű Rodcsenkóval közösen készített fa modellje tanúskodik a súlyos és könnyű anyagokból megformált, spirálisan égbe futó, óriás „ferde-torony” újszerűségéről. A modell kivitelezésére nem került sor.