A Római iskola

A két világháború közötti hivatalos kultúrpolitikából táplálkozott. Kiindulópontja az olaszországi ún. novecento művészet. Utánpótlását, a húszas évek óta, a Római Magyar Akadémia állami ösztöndíjasai adták. Fő kurátora Gerevich Tibor professzor, a nagy befolyású művészettörténész, aki összefoglalta az olasz irányzatot és a magyar stílus sajátos vonásait, melynek az Árpád-házi szentek történetei álltak a középpontjában. A hivatalos megbízások az állandó nyilvánosságra szánt műfajoknak kedveztek: az emlékműveknek, freskóknak és faliszőnyegeknek. A tendencia csúcspontja az 1938-as Szent István-év. A gobelin-faliszőnyegek készítői Domanovszky Endre és Ferenczy Noémi, akiket egyetlen közös megbízásuktól eltekintve nem lehet a hivatalos irányzathoz sorolni. Pekáry István faliszőnyegei megfeleltek a római iskola stiláris és tematikai programjának, népies vonallal kiegészülve. Jellemző a hűvös, tartózkodó festésmód, a merev, szigorú, plasztikus formák.

Aba-Novák Vilmos állami reprezentációs szegedi és székesfehérvári freskói, valamint vásár- és cirkuszjelenetei keletkeztek ebben az időszakban, de ide tartozik Szőnyi István győri Szent Imre-templom freskója vagy Kontuly Béla (barokkos színezettel egészíti ki a római iskolás követelményeket), Molnár C. Pál, Ohmann Béla, Jeges Ernő, Medveczky Jenő (klasszicizmusba hajlás, fauve-os ízléssel) festményei és Pátzay Pál (székesfehérvári Huszár-emlékmű) valamint Mészáros László szobrai. Vilt Tibor és Hincz Gyula is ösztöndíjasok, de nem kötődnek a neoklasszicizmushoz.

A harmincas évektől ez a hivatalosan támogatott művészeti irányzat, de mégsem tudja teljesen kiszorítani az akadémizmust (pl. Rudnay Gyula festészetét).