Czóbel Béla (1883–1976): Festő. Az École de Paris jelentős magyar képviselője. Felesége Modok Mária festő. Tanulmányait a nagybányai szabadiskolában kezdte 1902 nyarán Iványi Grünwald Béla tanítványaként, és a következő években többször visszatért ide. Az 1902-03-as tanévben a müncheni akadémián tanult. 1903-ban a párizsi Julian Akadémiára iratkozott be, ahol Jean-Paul Laurens korrigált. 1903-ban a Nemzeti Szalon őszi tárlatán és Párizsban a Champs-de-Mars-i szalon kiállításán szerepelt. Első munkái plein air tanulmányok (Ülő paraszt, 1904), a szecesszió hatását mutatják (Kislány ágy előtt, 1905). Párizsban barátságot kötött Picassóval, Braque-kal, Dunoyer de Segonzac-kal és a fauves-ok csoportjához tartozó több festővel. 1905 őszén és a további években a Salon d'Automne-ban, a fauves-ok termében állította ki kompozícióit (Szalmakalapos férfi, Festők a szabadban, 1906). Ezekkel a képekkel a nagybányai művésztelepen, a "neósok" vezéregyénisége lett. Egyformán részt vett a párizsi és a magyar művészeti életben. Első gyűjteményes kiállítását 1907-ben Párizsban, a Galerie Berthe Weilben rendezte meg. 1907-1912 között több fiatal festővel együtt a nyarakat Kernstok Károlynál Nyergesújfalun töltötte. Részt vett a Magyar Impresszionisták és Neoimpresszionisták Köre (MIÉNK) megalakításában, a Műhely kiállításain, tagja volt a Nyolcaknak, bár kiállításaikon nem szerepelt. Az I. világháború idején műveinek nagy része megsemmisült. 1914-1919 között Hollandiában, Bergben élt. Amszterdamban részt vett a Hollandische Kunstenaarskring kiállításain. 1919-1925 között Berlinben tartózkodott, tagja lett a berlini Freie Sezessionnak. Első budapesti gyűjteményes kiállítását 1924-ben rendezte meg a Belvedere szalonban. Alapító tagja volt a KUT-nak, a Nemzeti Szalonban rendezett szinte valamennyi kiállításukon szerepelt. 1925-ben Berlinből Párizsba költözött. A párizsi Galerie Bing 1927-ben reprezentatív kiállításon mutatta be a fauve-ok 1904-1908 közötti tevékenységét, ahol Festők a fák alatt c. képével szerepelt. 1931-től a nyarakat rendszeresen Hatvany Ferenc Heves vármegyei birtokán töltötte. A harmincas évek elejére kialakult, és a továbbiakban lényegében nem változott sajátos festői világa, amely mindvégig megőrizte természetszerűségét (Múzsa, Szakácsnő, 1930; Piros kendős lány, 1934; Madonna, 1937; Hátakt, 1941). Bizonytalannak látszó formavilágát kontúrvonallal határolt mélytüzű színekkel építette fel. Témái: csendéletek, enteriőrök, tájak, aktok. 1939-ben került először Szentendrére, a II. világháború alatt ez lett állandó tartózkodási helye. A felszabadulás után a teleket Párizsban, a nyarakat Szentendrén töltötte.

Egry József (1883 – 1951): Festő. Festészeti tanulmányait Korcsek Jánosnál kezdte meg, majd Münchenben folytatta. 1905-ben Lyka Károly segítségével Párizsba utazott, ahol főként a modern festői törekvéseket tanulmányozta. Visszatérve 1906-1908 között a Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly és Szinyei Merse Pál tanítványa. Katonáskodása után 1918-tól kezdve a Balaton mellet élt és számtalan változatban festette a Balatont Keszthelyen, Badacsonyban, majd Badacsonytomajban. 1930-ban Szicíliában járt tanulmányúton (Isola Bella, Taorminai hegyek között); 1938-ban a Képzőművészek Új Társasága (KUT) elnökévé választották. A plein air törekvéseket és konstruáló irányokat ötvöző drámai erejű piktúrájának fiatalkori szakaszát kubisztikus útkeresés jellemezte. Az 1920-as évektől kezdve viszont csaknem kizárólagos témája a Balaton. Először az expresszionizmus formanyelvén fejezte ki magát, majd egyéni stílust teremtett. E sajátos technikájú (olajpasztell festésű) képei szuggesztív látomásban egyesítik az embert és a természetet (Szegény halászok, Visszhang, Vitorlaigazító).

Márffy Ödön (1878–1959): Festő. Párizsban a Julian Akadémia, majd az École des Beaux-Arts növendékeként folytatott művészeti tanulmányai során Cormon műtermében dolgozott. 1906-tól kezdve szerepelt a Salon d'Automne és a Salon Carré kiállításain. 1907-ben hazatért és kollektív kiállításon mutatta be plein air törekvésekből kiinduló, lírai hangulatú műveit. Ugyanebben az évben elnyerte a Ferenc József jubileumi díját, a következő évben pedig a Művészház nagydíját. Előbb a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) művészcsoport, majd hosszabb olaszországi út után a Nyolcak egyik alapító tagja és a posztimpresszionista törekvések egyik vezető mestere lett. Barátja volt Ady Endrének. 1922-ben nőül vette Ady özvegyét, Csinszkát (Boncza Bertát). A Képzőművészek Új Társasága (KUT) alapító tagja és sokáig elnöke volt. 1928-ban Amerikába utazott, ahol több nagysikerű kiállítást rendezett. 1931-ben a Szinyei Társaság tájképdíjával, 1947-ben pedig állami nagy aranyéremmel tüntették ki. 1949-ben készült el Gyümölcsszedők című nagyméretű, gazdag koloritú pannója.

Szőnyi István (1894–1960): Festő. Tanulmányait Ferenczy Károly mellett kezdte, majd a háború után Réti Istvánnál folytatta. 1920-ban rendezte első kollektív kiállítását az Ernst Múzeumban. Kiállításának átütő sikere volt, a Szinyei Társaság tagjává választotta és nagydíjjal tüntette ki. 1924-ben rendezte második gyűjteményes kiállítását. Korai műveiben az expresszív drámaiságot és atmoszferikus plein air festés egységét kereste. A húszas évek végén Zebegényben telepedett le, ekkor ún. posztnagybányai stílusban dolgozott. . Zebegényi este (1928), Zebegényi temetés (1928), Anyám (1930), Eladó a borjú (1922), Este (1934), Udvaron (1935), Hazafelé (1938) c. művei e főként temperatechnikával festett sorozat jellegzetes termékei. A harmincas évek végén barátaival, Bernáth Auréllal, Berény Róberttel megalapította az ún. Gresham baráti asztaltársaságot. A negyvenes években egyházi megbízatásokat is kapott. Győrött az új-nándorvárosi templom freskóit festette. 1943-ban készült el a Kerti pad, 1945-ben pedig a Kútnál c. temperaképe. Élete utolsó nagyszabású munkája a csepeli posta secco faliképe (1955-56). 1938-tól kezdve haláláig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt.

Uitz Béla (1887–1972): Festő. A magyar aktivizmus egyik legnagyobb tehetségű monumentális ihletésű művésze. 1908-tól járt a Képzőművészeti Főiskolára, 1912 után alakította ki Nemes Lampérth József példájára konstruktív-expresszív szellemű stílusát, amely iskolát teremtett. 1915-től a Tett, majd a MA körül csoportosuló művészgárda egyik vezéregyénisége, a MAfolyóiratnak egy ideig Kassák Lajos mellett társszerkesztője volt. 1916-ban grafikái aranyérmet nyertek a San Francisco-i nemzetközi kiállításon. A Tanácsköztársaság idején a proletár tanműhely igazgatója lett. A bukás után előbb Bécsben, majd Párizsban élt. Bécsben részt vett a kommunista emigráció munkájában, itt alkotta a General Ludd rézkarcsorozatot (1923). Ez idő tájt számos monumentális freskótervet készített, amelyben a konstruktív szerkesztést a reneszánsz freskófestés elvével kapcsolta össze. 1926-tól a Szovjetunióban élt, tevékenyen részt vett a harmincas évek haladó képzőművészeti mozgalmaiban.