Emigráció General Ludd

A tanácsköztársaság bukása után az avantgárd irányban tevékenykedő művészek, politikai okokból és itthoni működésük ellehetetlenülése miatt emigrációba kényszerültek. Általában először Bécsbe, majd Berlinbe kerültek. Többségük huszonöt éven keresztül vagy még tovább élt idegenben. Paradox helyzet alakult ki: a haladó magyar irányzat képviselői részt vettek a nemzetközi, új irányzatokban, de az elszigeteltség miatt a magyarországi művészekre nem hatottak. Munkásságuk az egyetemes művészet történetébe tartozik. A kubizmust képviselte már az 1910-es években Párizsban Csáky József és Réth Alfréd, a Bauhausban részt vett Moholy-Nagy László és Kállai Ernő, későbbi nonfiguratív művészek külföldön Beöthy István, Vásárhelyi Viktor (Vasarely) és Hajdu István, Ék Sándor, Bécsben maradt Kassák Lajos és néhány munkatársa.

A legmarkánsabb tehetség közülük Uitz Béla, aki 1919-ben, Bécsben készítette falkép-terveit és 1923-ban a Luddita-sorozatot, amely a történelmi-grafikai sorozatok példaadója. 1926-ban, a Szovjetunióban telepedett le.

Néhány magyar ténylegesen is részt vett a német expresszionista törekvésekben. Ilyen volt az olykor népiesen naiv Kádár Béla. A futuristának is tekintett Scheiber Hugó is csatlakozott a Sturm köréhez. Legjobb munkái dinamikus grafikái.

Kernstok Károly konstruktív és dekoratív vonásait elhagyva, átmenetileg kapcsolódik a német expresszionizmushoz - az Utolsó vacsora két változatával.

Derkovits Gyula 1923-26 közötti bécsi emigrációja során lilás, mélyvörös színeket alkalmaz expresszív, tördelt kompozícióiban (Menekülők, 1925).