Az elemzés viszonylagossága, a műalkotás kimeríthetetlensége

A műalkotások élvezete, befogadása, következésképpen tudományos elemzése is lehet nagyvonalú vagy részletező, tágabb összefüggésrendszerbe beágyazott vagy önmagába zárt; függhet egyéni érdeklődésünktől, felkészültségünktől, ízlésünktől, érzékenységünktől, vagy attól, hogy milyen korban, milyen földrajzi és kulturális környezetben élünk. Egy festményt vagy szobrot máshogyan látunk különböző időpontokban, és mindenki másképpen látja ugyanazt a művet. Minél jobban elmélyedünk egy műalkotás szemlélésében és megismerésében, az annál sokoldalúbbnak, gazdagabbnak bizonyul. A műalkotás “kimeríthetetlen” – többek közt ebben rejlik a “titokzatossága”. Mindez összefügg azzal a felfogásunkkal, hogy egy művészeti alkotás mint tárgy létezhet ugyan a mi tudatunktól függetlenül is, azonban művészetitermékké, az esztétikum hordozójává mégis csak az egy vagy több egyéni befogadó, végső soron pedig a társadalmi tudat avathatja.

A műalkotások szemlélése és elemzése kreatív folyamat, amelyet meg lehet tanulni és fejleszteni lehet. A műélvezet lehetősége biztosított annak számára is, aki sohasem tanult a művészetről, de a megközelítés magasabb szintjeit mindenkinek magának kell kialakítania – tanulás révén. A művészet tanulásához nyerhetünk segítséget a többi tantárgyaktól is, elsősorban a történelemtől, az irodalomtól, a filozófiától, a pszichológiától – és természetesen a rajztól is.

Pablo Picasso: Guernica